Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Az edzetlenség biztos út a cukorbetegség felé

A legtöbb egészséges fiatalnak nincsenek álmatlan éjszakáik amiatt, hogy néhány évvel később esetleg cukorbeteg lehet. Pedig ez a lehetőség sokakat fenyeget, főként azokat, akik nem elég fittek – állítják amerikai kutatók.

A Northwestern Egyetem Fenberg ovosi karának kutatói felfedezték, hogy azok a 18-30 év közötti fiatal felnőttek, akiknek a fizikai erőnléte futópados felmérések szerint alacsony szinten van, két-háromszoros gyakorisággal lesznek cukorbetegek 20 évvel később, mint edzettebb kortársaik.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy a fiatal nők és a fiatal afroamerikaiak kevésbé fittek, mint a férfiak és fehér felnőttek, így ez a populáció sokkal inkább veszélyeztetett a cukorbetegség szempontjából.

”Ezek a fiatalok krónikus betegség veszélyének teszik ki magukat azzal, hogy nem sportolnak és nem elég edzettek – mondta Mercedes Carnethon adjunktus, a tanulmány fő szerzője. Azok, akik nem mozognak eleget a kései kamaszéveikben és a húszas éveik elején, valószínűleg később sem látnak hozzá, ezzel az állapotuk csak egyre romlik. Nem sokan lógnak ki ebből a sorból.”

A kutatásban a cukorbetegség legfontosabb előrejelzőjének a résztvevők testtömeg-indexe (BMI) bizonyult, mely a test zsírtartalmát is tükrözi. „A magas BMI-érték cukorbetegségre gyakorolt kirívó hatására nem számítottunk ilyen mértékben, és azt kell gondolnunk emiatt, hogy az edzés nem csak a fittség szempontjából fontos, hanem azért is, hogy a testsúlyunk egészséges értéket mutasson – mondta Carnethon. Két, azonos edzettségi szinten álló ember közül az hajlamosabb a cukorbetegségre, akinek magasabb a BMI-indexe.” Carnethon kihangsúlyozta, hogy az edzetlen fiatal felnőttek elkerülhetik a későbbi cukorbajt, ha sportolnak és lefogynak.

A tanulmány az eddigi leghosszabb, mely az aerob mozgásformák és a cukorbetegség kialakulásának összefüggését vizsgálta. A korábbi kutatások többsége az edzettség szintjét önkéntes bevallás alapján állapította meg, ami azonban nem mindig fedi pontosan a valóságot, szemben a most alkalmazott futópados felméréssel. Továbbá ez a tanulmány volt az első, mely hosszú távon – 20 éves időtartam alatt – avizsgálta a cukorbetegség kialakulását . Ez a betegség hosszú idő alatt fejlődik ki, az életkor előrehaladtával egyre több embert érint. A korábbi tanulmányok rövidebb ideig követték nyomon a felnőtteket, így nem biztos, hogy ennyi idő alatt jelentkezett a cukorbaj.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/cukorbetegseg-edzettseg