A Harvard Egyetemhez tartozó McLean Kórház pszichiáterei először felnőttek arcát mutatták számítógép képernyőjén a vizsgálatban résztvevőknek, akik osztályozták a látott arc szépségét, emellett meghatározott billentyűkkel léptethették előre, illetve tarthatták még tovább a monitoron a képeket.

A billentyűk nyomkodásának megszámlálása alapján kiderült: a férfiak háromszor nagyobb erőfeszítést tettek, hogy tovább nézhessék az általuk szépnek tartott női arcokat, mint amennyit a nők tettek a jóképű férfiak látványa érdekében.

Igor Elman vezetésével ezután új tesztbe fogott a csoport: ezúttal 13 férfinak és 14 nőnek kisbabák fotóit mutatták. A nyolcvan csecsemő közül harmincnak az arcán is látható rendellenessége volt, például farkastorok (szájpadhasadék), Down-szindróma vagy kancsalság. Az ilyen képek láttán a nők 2,5-szer gyakrabban léptettek tovább, mint a férfiak – tették közzé meglepő eredményüket a kutatók a Public Library of Science egyik honlapján. A képnézést követő pontozásnál azonban ez a különbség nem érvényesült, a szokványos kinézetű babák képeinél pedig azonos időt töltött el a két nem.

„Egy tudatalatti hajtóerő arra késztette a nőket, hogy gyorsan megszabaduljanak az arcoktól” – mondta Elman, egyúttal felvetve: talán úgy tervezte meg a nőket a természet, hogy az minden erőforrását az egészségesnek látszó gyerekekbe fektesse.

A vizsgálat része annak a szélesebb körű kutatásnak, amely az emberek közti kötődés kialakulását elemzi.