Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Visszérgyulladás ellen segíthet az alkohol

Ritkábban szenvednek visszérgyulladástól az alkoholt rendszeresen fogyasztó nők – derült ki egy nagyszabású amerikai vizsgálatból.

Több mint negyvenezer, a menopauza után lévő nő bevonásával 1986 óta zajlik Iowa államban egy nagyszabású vizsgálat, az Iowa Women's Health Study. A vizsgálati alanyok táplálkozási szokásaira, életvitelükre vonatkozó kérdőívek értékelése már eddig is érdekes adatokat eredményezett. Három éve ebből a vizsgálatból született az a meglepő felismerés, hogy ha a nők naponta négyszer-ötször kávéznak, az kifejezetten kedvező a szív- és érbetegségek megelőzése szempontjából.

A rendszeres kávéfogyasztás esetében a magyarázatot a kutatók a kávé erélyes antioxidáns tulajdonságában találták meg. Pamela L. Lutsey és munkatársai most azt vizsgálták, hogy a ritkábban tanulmányozott, alsó végtagi visszérgyulladások és az egyes tápanyagok fogyasztása között van-e valamilyen, eddig nem ismert összefüggés.

Az első statisztikai értékelés azt jelezte, hogy a kávé a lábszáron, a combon bekövetkező visszeres gyulladások szempontjából is védő hatású, de amikor egyéb szempontokat – testsúly, az esetleges cukorbetegség – is figyelembe vettek, ez a kapcsolat már nem bizonyult jelentősnek.

Az viszont egyértelműen kiderült, hogy azok az idősödő nők, akik naponta ittak alkoholt, ritkábban kaptak visszérgyulladást, mint azok, akik soha nem fogyasztottak szeszt. A különbség 26 százalékos védettség volt az alkoholt fogyasztók javára.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/visszergyulladas-alkohol