Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Mégsem sikerült a mesterséges spermium létrehozása?

Visszavonta egy tudományos folyóirat szerkesztője azt a vitatott tanulmányt, mely szerint a világon elsőként hoztak létre embrionális őssejtekből mesterséges emberi spermiumot.

A nagy-britanniai Newcastle Egyetem kutatói július közepén közölték, hogy emberi ondósejtet állítottak elő laboratóriumi körülmények között, és ezáltal lehetővé válik, hogy a jövőben saját gyereke legyen a terméketlen férfiaknak. A kritikusok szerint az ondósejtek nem rendelkeztek azzal a különleges alakkal, amely ahhoz szükséges, hogy valódi spermiumként mozogjanak és funkcionáljanak.

Graham Parker, a Stem Cells and Development című szakfolyóirat szerkesztője a lap online kiadásában közli, hogy a tanulmányt visszavonták, ám ennek okát nem jelzi. A brit Nature tudományos magazin azonban úgy idézi Parker mondatait, hogy a tanulmányt azért kellett visszavonni, mert annak bevezetőjében két bekezdést plagizáltak a szerzők.

A Newcastle Egyetemet egy, az intézetből már távozott kutató vádolta meg a plagizálással: 2007-ben, a Biology of Reproduction című szaklapban jelent meg az a tanulmány, amelyből átvették a szóban forgó részeket. Még ha a kutatás hátterében álló tudományos eredmények helytállók is, a tanulmány hitelessége a tudományos világban ezzel megkérdőjeleződött.

"Megértem, ha az emberek azt gondolják, hogy aki ebben hanyag, az másban is" – mondta Allan Pacey, a Brit Termékenységi Társaság titkára, aki egyetért a tanulmány visszavonásával.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/mesterseges-spermium