A tübingeni Max Planck Intézet kutatói, Jan Souman és Marc Ernst GPS-jeladókkal felszerelt embereket raktak ki a Szaharában és a Rajna-völgy egy erdejében. A résztvevőknek csupán akkor sikerült egyenesen haladniuk, ha tudtak tájékozódni a Nap járása alapján – tudósít a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása. Mihelyst felhők takarták el az égitestet, a vizsgált személyek éles kanyarokat iktattak útvonalukba. Egyesek saját nyomukat is keresztezték anélkül, hogy észrevették volna.

Eddig a jelenséget a bal és jobb agyfélteke, illetve a lábak közti különbséggel – egyik lábunkkal elég kicsit hosszabbat lépni, máris „körzők” leszünk – próbálták magyarázni. Egy további kísérletben a tübingeni kutatók ezt az elméletet megcáfolták. A résztvevők ugyanis nem mindig ugyanabba az irányba tértek el az egyenes iránytól – számolnak be eredményeikről a Current Biology című folyóiratban.

A megfigyelhető körkörös pályák magyarázatát a kutatók sokkal inkább az érzékelés számos apró hibájában látják. Souman úgy magyarázta ezt, hogy a szemünkben, fülünkben és egyensúlyozó szervünkben nem bízhatunk meg maradéktalanul. Sokat segítenek a külső tájékozódási pontok, mint például a hegyek, épületek vagy a Nap, amelyek alapján az érzékelés korrigálható.

Egy bekötött szemű ember, aki nem támaszkodhat a külső tájékozódási pontokra, átlagosan nem távolodik el száz méternél messzebbre a kiindulási ponttól.