Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Depressziósan nehezebb túlélni a rákot

Nagyobb valószínűséggel halnak meg a depresszióban is szenvedő a rákos betegek, mint a mentálisan egészségesek – közölték kutatási eredményeiket pszichológusok a Cancer című tudományos szaklapban.

A 26 korábbi kutatás adatait elemző tanulmány szerint a rák miatti halálozási arány 25 százalékkal volt magasabb azok körében, akiknél depressziós tüneteket tapasztaltak, és 39 százalékkal nagyobb azoknál, akiknél klinikai (major) depressziót állapítottak meg.

Jillian Satin, a Brit-Kolumbiai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője elmondta, számításaiknál azt is figyelembe vették, hogy a páciensek attól is depresszióssá válhattak, hogy rákbetegek. Az összefüggés a depresszió és a ráktúlélés között így is erős maradt.

A tanulmány szerint az összefüggés helytálló voltát a rákos páciensek 85 százaléka, az onkológusok 71,4 százaléka fogadja el.

Satin úgy véli, eredményeik azt bizonyítják, hogy a hagyományos rákterápiákat rutinszerűen ki kellene egészíteni pszichológiai kezeléssel is.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/rak-depresszio