Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Használható véna híján elmaradt a kivégzés

El kellett halasztani egy ohiói elítélt injekció általi kivégzését, az orvosok ugyanis nem találtak használható vénát a rabon. A 53 éves Romell Broom a közben felmerült jogi problémák miatt most további halasztásra számíthat az ítélet-végrehajtást illetően.

Ted Strickland kormányzó egyelőre egy hét haladékot adott a férfinak, aki közel két órát töltött saját kivégzésére várva, miközben a technikusok megfelelő vénát kerestek rajta. Az ilyen esetek nem ritkák az amerikai börtönök történetében: 1946-ban Louisiana államban a villamosszék mondta fel a szolgálatot. Az elítélt, Willie Francis egy évvel később tért csak vissza a halálsorra.

„A mostani eset tehát nem egyedülálló, de nagyon is komplikált: az elítélt, bár csak egy hét haladékot kapott, biztos lehet benne, hogy nem fogják kivégezni egy hét múlva – nyilatkozta Richard Dieter, a Halálos Ítéletek Információ Központja nevű non-profit szervezet igazgatója. Bizonyára sokan vitatják majd egy második kivégzés szükségességét, hiszen már az első is olyan lelki megpróbáltatás elé állította az elítéltet, amelynek a megismétlése kegyetlen és hasztalan lenne.”

Romell Broomot egy 1984-ben elkövetett gyermekgyilkosság miatt ítélték halálra. A férfi elrabolta, megerőszakolta majd megölte a 14 éves Tryna Middletont. Az orvosi személyzet tagjai többszöri próbálkozás után sem tudtak használható vénát találni az elítélten, így Terry Collins börtönigazgató végül a kormányzóval egyetértésben elhalasztotta a kivégzést. Collins elmondása szerint a felmerült nehézségek ellenére is hisz az állami ítélet-végrehajtás módszereiben.

„Ohio állam kivégzési protokollja minden kétséget kizáróan hibás. Ha az állam úgy dönt, hogy egy elítéltet kivégeznek, biztosítaniuk kell, hogy az a lehető legemberségesebben történjen” – nyilatkozta Carrie Davis, az Amerikai Emberi Jogok Uniójának tanácsosa.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/elmaradt-kviegzes