Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Fogyna? Kerülje a sovány, nagyétkű barátokat!

A sokat evő, karcsú barátok veszélyt jelenthetnek féltett vonalainkra, ezért ha szeretnénk megtartani a testsúlyunkat, válogassuk meg, hogy kivel ülünk egy asztalhoz!

Filmnézésnek álcázott vizsgálat során amerikai kutatók arra keresték a választ, hogy valakinek a lya és az általa fogyasztott étel mennyisége hogyan befolyásolja a velük együtt étkezők táplálkozását.

A vizsgálatba bevont egyetemi hallgatókat párokba osztották – valójában az egyik személy is a kutatócsoport tagja volt, egy vékony testalkatú személy, akit azonban egyes esetekben „kipárnáztak”, amitől lényegesen testesebbnek tűnt. A filmvetítés közben a résztvevőknek ételt szolgáltak fel, amelyből mindig az álruhás kutató vett először, hol többet, hol kevesebbet.

A megfigyelések szerint a résztvevők által vett mennyiséget mindig befolyásolta az, hogy előttük mennyit vett a másik személy, függetlenül a testméretétől. Többnyire hasonló adagot vettek ki, mint a másik, de ha túlsúlyosnak ítélték az illetőt, saját maguk inkább kevesebbet ettek. Ez arra utal, hogy az embereket – akár tudatában vannak ennek, akár nem – befolyásolja, hogy a másik mennyit eszik.

A szerzők következtetése szerint többet nyom a latba annak a személynek a súlya, akivel együtt eszünk, mint az, hogy ő mennyit eszik. Ha azt látjuk, hogy egy testes ember sokat eszik, hajlamosak vagyunk csökkenteni az adagot, de ha egy sovány barát nagy adagot szed, az a vele étkezőt is több étel elfogyasztására sarkallhatja. Az eredmények a Journal of Consumer Research című lapban jelentek meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/testsuly-etel-mennyisege