Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Agyműtéteket is végeztek a középkori sebészek

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Minden jel szerint túlélte az agyműtétet az a fiatal nő, aki Kr. u. 800 körül eset át a beavatkozáson Írországban, a mai Donegal környékén.



Donegalban útépítés során bukkantak arra a középkori temetőre, ahová a VII-IX. századtól egészen a  XVI. századig temetkeztek. Az itt feltárt 1300 férfi, nő és gyermek földi maradványai alapján a tudósok megismerhetik, hogy milyen betegségekben szenvedtek a térség lakosai a középkorban – olvasható a The Irish Times honlapján.

Bár a csontmaradványok vizsgálata még csak a kezdetén tart, az antropológusok már megállapították, hogy a helyi közösség tagjai közül voltak, akik tuberkulózisban szenvedtek, s előfordultak daganatos megbetegedések is. Jó néhányan erőszakos halált haltak, legalábbis erről tanúskodnak a koponyájukra mért kardvágások. Három kamasz csontjain is fegyver okozta sérülés látható, aminek alapján meg lehet becsülni, hogy körülbelül hány éves korban találták elég érettnek a fiatalokat a fegyverforgatásra.

Sok olyan csontkárosodást találtak, amelyek fertőzésnek tudhatók be. Fiatal gyermekek maradványai arról tanúskodnak, hogy C-vitamin hiánya miatt skorbutban betegedtek meg. A kicsik közül sokan vashiányos anémiában (vérszegénységben) szenvedtek. A skorbut és a vérszegénység viszont a korabeli étrend hiányosságairól árulkodik.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

Megnézem a légkeveréses halogén főzőkészüléket >> [1]

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy fiatal nő agyműtét miatt koponyalékelésen esett át. A csont a seb helyén növekedésnek indult, vagyis a beteg túlélte a műtétet.

A legérdekesebb lelet egy fiatal férfié, aki összenőtt alsó végtagokkal született. „A férfi 30 éves kora körül hunyt el, ez megfelelt az akkori átlagéletkornak.  Mindenhová vinni kellett a férfit, akinek megadták a végtisztességet, ez sokat elárul a középkori társadalomról, arról, hogy hogyan bántak a fogyatékkal élő embertársaikkal” – hangsúlyozta Michael MacDonagh, a Nemzeti Útépítési  Felügyelet vezető régésze.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/kozepkori-agymutet