Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A szívnek jobb az ivás, mint az absztinencia

A rendszeres alkoholfogyasztás hátrányai és előnyei számosak. Utóbbi most egy újabbal bővült: megállapítást nyert, hogy a férfiaknál a rendszeres alkoholfogyasztás mintegy egyharmadával csökkenti a koszorúér-betegségek kockázatát.

Egy nagyszabású európai kutatásban több mint 41 ezer, 29 és 69 év közötti férfit és nőt kísértek figyelemmel átlagosan tíz éven át. A kutatók feljegyezték az infarktus és a koszorúér- (koronária) betegségek előfordulását, és az adatokat összehasonlították az alkoholfogyasztás mértékével.

Kiderült, hogy az alkoholt fogyasztó férfiaknál – függetlenül annak mértékétől – kisebb volt a koszorúér-betegségek kockázata, mint az absztinenseknél. Meglepő módon még a túlzott mértékű alkoholfogyasztás esetén (napi több mint 90 gramm alkohol) is 10 százalékkal volt alacsonyabb a kockázat, mint a nem ivóknál. E szempontból a legegészségesebbnek a mérsékelt, vagyis a napi 5-30 grammnyi alkoholfogyasztás bizonyult, ami 54 százalékkal csökkentette a szív-érrendszeri kockázatot.

A tanulmányt az Európai Prospektív Rákkutatási Program (EPIC) keretében végezték el, amelyben 10 nyugat-európai ország félmillió felnőtt lakosa vesz részt. A nők alkoholfogyasztásának hatásáról nem születtek statisztikailag értékelhető eredmények, valószínűleg azért, mert körükben alacsony volt a koronáriás események száma.

Az összefüggést jól példázza Spanyolország esete: a világ harmadik legnagyobb sör- és bortermelője 2003-ban a hatodik helyen állt az egy lakosra jutó alkoholfogyasztást tekintve, és az egyik legalacsonyabb koronária-betegségek okozta halálozási arányszámmal büszkélkedhetett.

A szerzők – akik fontosnak tartották kiemelni, hogy egyáltalán nem kívánnak az alkoholfogyasztás mellett korteskedni – rámutattak a túlzott alkoholfogyasztás okozta kockázatokra is: a korai halálozásra, a májzsugorra, a daganatos és egyéb betegségekre.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/alkoholfogyasztas-koronaria-betegsegek