Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Mikor szoktassuk bilire a gyereket?

A szobatisztaság elérése nagy lépés a kisgyermekek és szüleik számára, a rászoktatás azonban sok nehézséggel járhat, és azt sem könnyű eldönteni, hogy mikor érdemes elkezdeni a bilivel való próbálkozást. Amerikai orvosok ehhez próbáltak támpontot adni.

Úgy tűnik, a szobatisztaságra való szoktatásban sokkal inkább az számít, hogy azt mikor kezdik el, mint hogy milyen módszerrel – állapította meg egy több intézmény közreműködésével zajló tanulmány, amelyben olyan, 4-12 éves gyerekeket vizsgáltak, akiknél az ún. késztetéses inkontinencia [0] valamilyen formáját tapasztalták.

A kutatók megállapították, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél csak a 32. hónap után kezdték el a szoktatási tréninget, sokkal gyakoribb volt az ágybavizelés és más vizelettartási zavarok előfordulása.

Eredményeik alapján azt a következtetést vonták le, hogy a szobatisztaságra való szoktatást 24 és 32 hónapos kor között érdemes elkezdeni – olvasható a Journal of Pediatric Urology című szaklapban.

Dr. Joseph Barone urológusprofesszor szerint ez a tanulmány az első, amely speciális időkerettel látja el a szülőket a szobatisztaságra neveléssel kapcsolatban. „A szülőknek nem kell nyomást érezniük, de legyenek kezdeményezők és még a gyerek 32 hónapos kora előtt kezdjék meg a szoktatási tréninget.”

A vizelettartási problémák, mint az éjszakai ágybavizelés vagy a nappali bepisilés akár érzelmi gondokat is okozhatnak, és a gyerekek társas kapcsolataira is rossz hatással lehetnek. Barone szerint a pszichés következmények ráadásul a szülőkre is kihathatnak, például bűntudat alakulhat ki, mert úgy érezhetik, hogy hozzájárultak a probléma kialakulásához.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/szobatisztasag-ideje