Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Ígéretes kezelés hepatitisz C ellen

A súlyos fertőző májbetegség, a hepatitisz C kezelése a betegek egy részénél nem hoz végleges sikert, vagy egyenesen hatástalan. Számukra jelenthet reményt az az új gyógyszercsoport, amely laboratóriumi kísérletekben sikeresen gátolta a hepatitisz C vírusának sokszorozódását.

Jeffrey Glenn, a Stanford Egyetem munkatársa elmondta, hogy azonosítottak egy, a vírus szaporodása szempontjából kulcsfontosságúnak számító fehérjét, valamint több kisebb molekulát, amelyek képesek a sokszorozódás gátlására.

A hepatitisz C-vírus a májban új struktúrát alakít ki a megfertőzött sejtben, és itt sokszorozódik. Az új vegyületcsoport e szerkezet kiépítését akadályozza meg, vagyis azt, hogy a vírus berendezkedjen a májsejtekben – olvasható a Science Translational Medicine című szakfolyóiratban.

A kutatók bejelentése szerint a vegyület származékaival a preklinikai és az állatkísérleteket követően, 18 hónapon belül megkezdik az első humán próbákat is.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint világszerte 170 millió hepatitisz C-vel fertőzött ember él. A vírus vérrel adódik át, és az évek során májzsugorhoz, valamint májrákhoz vezethet. A fertőzöttek jelenlegi legjobb kezelési módja az interferon és ribavirin együttes alkalmazása, a koktél azonban toxikus, ráadásul az esetek kevesebb mint felénél hatásos.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/hepatitisz-c-kezeles