A múltban a tévénézés társas cselekvés volt, ami összehozta az embereket. Az egész család ugyanazt a műsort nézte ugyanazon a készüléken. Mikor másnap bementek a munkahelyükre, majdnem teljesen biztosra vehették, hogy a munkatársaik is pont ugyanazt látták.

Mára teljesen megváltozott a helyzet. Ami valaha egységbe kovácsolt minket, mára az elszigetelés eszközévé lett. 1999-ben a közös tévézés 45%-ot tett ki, 2008-ig viszont 37%-ra esett vissza. Ma már a legtöbb családban több készülék is található, külön szobában néznek eltérő műsorokat. Sőt, a csatornaválaszték olyan hatalmas méreteket öltött és olyan változatos, hogy egész kevés olyan műsor akad, ami másnap téma lehet a munkahelyi büfében.

„Egyre inkább előtérbe kerül az egyéniségünk, a tévéműsorok megválasztása terén is. Meggyőződésem, hogy ez a trend a jövőben is folytatódik. A tévéműsor már nem kovácsol bennünket eggyé, nem számít egyesítő erőnek.” – írja Jakob Bjur a svéd Göteborgi Egyetemen leadott disszertációjában.

Maradtak azonban még olyan programok, melyek valóban nagy nézőközönséget vonzanak, például a zenei versenyek és a sportesemények. A televíziózás szerkezete azonban már nagyon eltér attól, amilyen egy évtizeddel ezelőtt volt. Több adó van, több csatorna, több módon elérhetők és erős köztük a versenyhelyzet.

Az egyén teljes elszigetelődésétől azonban még nem kell tartanunk. „Az emberek még mindig fecsegnek. De már inkább az interneten, speciális csoportokban.”