Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Előre tartalékolható a pihenés

Akik már aludtak el munka vagy tanulás közben akaratlanul, tudják, hogy az alvásmegvonás és a fáradtság mindig a legrosszabbkor fejti ki hatását. Előre felkészülve ezt azonban kivédhetjük.

Egy új kutatás eredményei szerint képesek vagyunk előre pihenni, és az így felhalmozott pihenéssel egy fárasztó eseményre, időszakra felkészülni.

A Walter Reed Katonai Kutatóintézet munkatársai önkénteseket arra kértek, hogy vizsgálataikhoz változtassanak alvási szokásaikon. A résztvevők fele számára lehetővé tették, hogy tovább aludjanak, míg a kísérletre jelentkezők másik fele esetében azt kérték, maradjanak meg az eddig megszokott alvási szokásaiknál. A kísérlet következő hetében mindkét csoport tagjainál radikálisan csökkentették az alvásra fordítható időt: csupán 3 órát aludhattak a hét minden napján, majd különböző feladatokat kaptak, amelyeket el kellett végezniük.

A tesztek tanúsága szerint azok, akik az előző héten többet aludhattak – azaz előre is pihenhettek – sokkal rugalmasabban, megbízhatóbban látták el feladataikat, mint a másik csoport tagjai. Esetükben jóval kevésbé volt érzékelhető a teljesítmény, a figyelem és a reakcióidő csökkenése, sőt, azt is megfigyelték, hogy a kísérlet harmadik hetében, amikor már nem kellett alvásmegvonással küzdeniük, jóval gyorsabban visszaálltak a normális kerékvágásba azok, akik többet aludhattak a vizsgálatok első hetében.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/alvasmegvonas-alvas