Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Felháborító vagy hasznos? Óvszer 12 éveseknek

Extra kis méretű óvszert dob piacra egy svájci cég: a célcsoport elsősorban nem a kis méretekkel rendelkező férfiak, hanem a kiskamaszok köre. A terméknek sajnos van létjogosultsága: egy felmérés kimutatta, hogy az alpesi országban sok 12-14 éves már él nemi életet, de nem védekezik hatékonyan.

Az átlagos óvszer átmérője 5,2cm, a Hotshot névre keresztelt minióvszeré csak 4,5 cm, hosszúsága azonban megegyezik „felnőtt” társáéval: 19 cm – írja a brit Telegraph internetes kiadása. A kis méretű óvszerre egy német kutatás szerint nagy szükség van: a 13-20 éves fiatalok negyede a standart óvszerméretet túl nagynak találja.

A kiskamaszoknak szánt kondom családtervezéssel foglalkozó szervezetek és a Svájci AIDS Szövetség szorgalmazására született meg, miután egyre több adat támasztja alá, hogy sok gyerek nagyon fiatalon kezd el nemi életet élni, mégpedig védekezés nélkül.

A legutóbbi kutatást a Basel Egyetem készítette el a svájci kormány megrendelésére. Nancy Bodmer, a felmérés vezetője elmondta, hogy a sokkoló eredmények – azaz hogy a 12-14 évesek nem védekeznek – arról árulkodnak, hogy az ilyen fiatal gyerekek nem rendelkeznek elég tudással a szexszel kapcsolatban, és nincsenek tisztában a védekezés nélküli együttlét veszélyeivel sem. Mindez a korai felvilágosítás létjogosultságát is alátámasztja.

A kis méretű óvszer hatos csomagolásban lesz kapható, és a gyártó cég szóvivője szerint az esetleges külföldi forgalmazás legfőbb terepe az Egyesült Királyság lehetne, ahol talán egész Európában a legmagasabb a tinédzserkori terhességek aránya. Ugyanakkor a helyzet Svájcban sem biztató: 1999-ben a kormányzat hiába tűzte ki célul, hogy tíz év alatt felére csökkentik a kamaszterhességek arányát, a nemzeti statisztikák szerint ezt egyáltalán nem sikerült elérni.

A védekezés elmulasztása a magyar tinikre is jellemző: 2001-es adatok szerint ugyan az első együttlétre „viszonylag későn”, átlagosan 16,7 éves korban kerül sor, de az esetek 90%-ában a tinik nem védekeznek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/ovszer-gyerekeknek