Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Feldolgozatlan stressztől árulkodik a fogcsikorgatás

A mindennapi problémák vagy a munkahelyi gondok által okozott stressz hatására sokan hajlamosabbak fogukat csikorgatni éjszakánként. Német kutatók szerint ez különösen azok körében gyakori, akik úgy birkóznak meg a stresszel, hogy igyekeznek elmenekülni a nehéz szituációkból.

„A fogcsikorgatás a fogak kopásához, azok kilazulásához és érzékenységéhez vezethet, emellett a rágóizmok fájdalma is jelentkezhet” – mondta el Maria Giraki, a düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem kutatója a Head & Face Medicine folyóiratban megjelent tanulmányban. A jelenség pontos okát még nem ismerjük, de a legvalószínűbb a stressz” – tette hozzá.

A kutatónő munkatársaival 69 emberen tanulmányozta az éjszakai fogcsikorgatás (szaknyelven bruxizmus) jelenségét. A résztvevők szájába éjszakára vékony lemezeket helyeztek, hogy mérni tudják a fogcsikorgatás mértékét, a stresszel való megbirkózás stratégiáit pedig kérdőívek segítségével mérték fel náluk.

Az eredmények szerint a fogcsikorgatás előfordulása független volt a nemtől, életkortól vagy az iskolázottságtól, de gyakoribb volt azoknál, akik mindennapos – otthoni vagy munkahelyi – stresszről számoltak be.

„Úgy tűnik, hogy azok szenvednek a legsúlyosabb fogcsikorgatástól, akik nem képesek megfelelő módon megküzdeni a stresszel – tette hozzá Giraki. Ők azok, akik a negatív megbirkózási stratégiákat részesítik előnyben, például hogy elmenekülnek a problémák elől. Ez általánosságban fokozza a stressz érzését.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/fogcsikorgatas-stressz