Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Jobb a nők memóriája?

Nők és férfiak közti különbségekre világított rá egy brit vizsgálat, amelyből kiderült, hogy a nők memóriája sokkal jobb, mint a férfiaké, legalábbis ha szavak megjegyzéséről van szó.

Közel tízezer idős ember bevonásával vizsgálták az emberi emlékezetet a University of London kutatói. A résztvevők tíz szót hallgattak meg, amelyeket kettő és öt perc múlva kellett fejből elismételniük. A nők öt, illetve a második felidézésnél nyolc százalékkal jobban teljesítettek a férfiaknál.

Egy harmadik feladatban, amiben megadott betűkombinációkat kellett megtalálniuk egy betűkkel teleírt lapon, a nők gyorsabbnak bizonyultak, ám ugyanakkor több hibát is vétettek, mint a férfiak. Egyformának bizonyult a két nem teljesítménye egy másik tesztben: itt egy percen belül kellett a lehető legtöbb állatnevet felsorolni.

A különbségek oka egyelőre tisztázatlan. Más kutatások arra utalnak, hogy a nők magasabb ösztrogénszintje jobban ellátja a hippokampuszt, a szavak megjegyzéséért felelős agyterületet – idézi a Der Standard című osztrák lap a kutatás vezetőjét, Brian Dodgeont.

Az állatneves teszt esetében azonban a rendszerezési képességeken múlik az eredmény. Itt az ér el sikert, aki kategóriákat képez, mint például állatok a ház körül, a vízben vagy a szárazföldön.

A kutatásban részt vevő személyek 1958 egyazon hetében születtek. Azóta figyelemmel kísérik életüket, így az eredményeket korrigálni tudták a szociális tényezőkkel. Kiderült, hogy az életvitel döntően befolyásolja az emlékezetet. A nemdohányzók és az exdohányosok sokkal jobb eredményt értek el dohányzó társaiknál, míg a kis mértékben fogyasztott alkohol enyhén javított az emlékezőképességen. A mozgás is hasznosnak mutatkozott. Aki legalább havonta egyszer úszik vagy fut, csupán ezáltal akár hét százalékkal is képes növelni emlékezőképességét.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/nok-memoria