Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Az első feleségek nem szeretik a poligámiát

Nem tesz boldoggá a poligámia: egy malajziai kutatás szerint az első feleségek és a többnejű családokban élő gyerekek szenvednek az ilyen helyzetben.

A Malajziában élő muzulmán férfiaknak a jog legfeljebb négy feleséget engedélyez, ehhez azonban szükség van egy saríja bíróság beleegyezésére. Az ázsiai országban az iszlám vallásúak között köttetett házasságok öt százalékában a vőlegény már egy vagy két feleséggel az oldalán házasodik meg. A 28 milliós ország lakosságának kétharmada az iszlám vallás követője.

A Sisters in Islam elnevezésű nőjogi csoport, valamint tudósok által végzett felmérés rávilágított arra, hogy a poligám családokban a feleségek és a gyermekek nem feltétlenül boldogak: a megkérdezett gyerekek 90, az első feleségek pedig 70 százaléka ellenzi a többnejűséget. A nők helyzetéről sokat elárul az, hogy az első feleségek 65 százaléka mondta azt, hogy férje nem számolt be újabb házasságkötési szándékáról.

A poligámiának mindazonáltal szószólói is vannak, Malajziában tavaly alapítottak klubot a többnejűség támogatói. A mintegy ezerfős tagság hangoztatja, hogy a poligámia csökkenti a házasságtörések számát, és többek közt javítja az egykori prostituáltak házasságkötési esélyeit.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/poligamia-tobbnejuseg