Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Apjuktól is függ a férfiak stresszkezelő képessége

Az anyai szeretet hatása sokat kutatott téma, az apa-gyermek kapcsolattal azonban eddig keveset foglalkoztak. Amerikai pszichológusok ezt pótolták kutatásuk során, amely megállapította, hogy az apa-fiú viszony befolyással van arra, hogyan kezelik a stresszt a felnőtt fiúk.

Melanie Mallers, a Kaliforniai Egyetem docense kollégáival 25 és 74 év közötti nőket és férfiakat kérdeztek ki arról, hogyan élik meg a mindennapos stresszhelyzeteket, illetve arról, hogy milyen kapcsolatuk volt gyerekkorukban a szüleikkel.

A vizsgálat során sokkal több résztvevő mondta, hogy az édesanyjával volt jó viszonyban, mint azt, hogy az édesapjával, és a fiúk közül többen jöttek ki jól az édesanyjukkal, mint a lánygyermekek.

 „Az anyához kötődő viszony nagyban meghatározta mind a nők mind a férfiak későbbi kedélyállapotát – magyarázta Mallers. Akiknek nem volt jó a kapcsolatuk az édesanyjukkal, gyakoribb rosszkedvről számoltak be.”

Azt is megállapították, hogy azok a férfiak, akiknek nem volt szoros kapcsolatuk az édesapjukkal, naponta négy százalékkal több stresszhelyzetről számoltak be, gyakrabban voltak rosszkedvűek, ráadásul stressz okozta betegségek is nagyobb számban fordultak elő náluk. „Ez a különbség nem tűnik nagynak, de ahhoz elég, hogy rontson az életminőségen” – jegyezte meg Mallers.

Azok a férfiak, akiket a legtöbb stressz érte, arról meséltek, hogy édesapjuktól kevés szeretetet és támogatást kaptak. Sokan apa nélkül nőttek fel, és ez nem tett jót az önbizalmuknak. Mallers szerint ezek a gyerekek nem láttak apa-mintát, így személyiségük nehezebben fejlődött ki; ugyanakkor beismerte, hogy más tényező is szerepet játszhat a stressz és apa-fiú kapcsolat között talált összefüggésben. Ennek kiderítéséhez azonban még további vizsgálatokra van szükség.

A kutatók azt is elismerték, hogy a vizsgálatnak vannak gyengéi: a résztvevők beszámolója emlékeken alapult, ami elfogult, vagy túlzott is lehet. Louise Silverstein, a New York-i Yeshiva Egyetem pszichológus professzora szerint pedig újra kell értékelni az eredményeket; bizonyított tény ugyanis, hogy a kisfiúkból apa-minta nélkül is válhat egészséges férfi.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/apa-fiu-kapcsolat