Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Bármilyen testmozgás hasznos a szívnek!

Legyen az bútorcipelés, gyaloglás, kertészkedés, takarítás, akármilyen mozgást is végzünk, azzal csökkentjük a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát – állítják amerikai és finn kutatók.

Számos modern népbetegségről derül ki, hogy a rendszeres fizikai aktivitás a megelőzés fontos eleme. Sok vizsgálat igazolta, hogy rendszeres fizikai terhelés esetén ritkábban vagy később jelentkezik koszorúér-betegség, és csökkenhet a csontritkulás és bizonyos rosszindulatú daganatok kialakulásának esélye. A szívelégtelenséggel kapcsolatban eddig meggyőző tanulmány nem bizonyította ezt a kedvező hatást.

Finn kutatók több évtizeden át gyűjtött, közel hatvanezer 25-74 éves nő és férfi fizikai aktivitására vonatkozó adatokat elemeztek. Csaknem 19 év megfigyelési idő után az derült ki, hogy mind a nők, mind a férfiak esetében csökkentette a szívelégtelenség megjelenésének kockázatát, ha munkájuk és a munkahelyre való eljutás is több fizikai aktivitást igényelt.

A vizsgálat vezetője, Yujie Wang kiemelte, hogy például a munkahelyre gyaloglás ugyanúgy kedvező hatású mozgásnak számít, mint a konditermi edzések, viszont bárki számára elérhető, és nem kerül semmibe. Elgondolkoztató, hogy a munkába járásnak ez az egészséges módja a finneknél főleg a nőkre volt jellemző.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/mozgas-szivelegtelenseg