Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Rémisztően gyakori a fájdalom a fiatalok körében

Egy német gimnazisták bevonásával készült vizsgálat készítői szerint „rémisztő” mértékben fordul elő fájdalom a diákok körében. Többnyire fej-, hát- és nyakfájdalomra panaszkodnak.

A vizsgált 1200 müncheni gimnazista 80 százaléka panaszkodott fejfájásra, ötven százalékukat egyéb, például hát- és nyakfájdalom kínozza – mondta el Andreas Straube a Mannheimban rendezett német fájdalomkongresszuson. A fiatalok közel ötven százaléka érzi túlterheltnek magát.

Christoph Maier bochumi orvos ijesztőnek nevezte a számokat, és megelőző stratégiák kidolgozására szólított fel, valamint figyelmeztetett arra is, hogy a fájdalommal küzdő páciensek gyógyszerfüggővé válhatnak, amennyiben nem a megfelelő szert kapják.

Straube szerint a megkérdezett 14-15 évesek 23 százaléka érzi úgy, hogy stresszben él, ami szintén fájdalmakat idézhet elő. Több mint tíz százalékának naponta csak kevesebb, mint egy óra előre be nem osztott ideje van, ötven százalékuknak két órája.

„Az eredmények alapján fel kell tennünk a kérdést, hogy az élet besűrűsödése és felgyorsulása mindannyiunk számára hasznos-e és hogy nem vezet-e ez problémákhoz” – mondta Straube, aki ellenszerként a testmozgást javasolja, hiszen „aki mozog, az kevesebb fájdalmat érez”. Javaslata szerint az iskolákban be kell vezetni a 20-30 perces futást, emellett a gyerekeknek relaxációs technikákat is tanítani kellene.

Maier kifejtette: a nyugati országokban nőtt a gyógyszerfüggő páciensek száma, ezzel párhuzamosan egyre több a hibás kezelésekre utaló jel. Gyakori, hogy a pszichoszomatikus betegségekben vagy ismeretlen eredetű fájdalmaktól szenvedő betegeket jóakaratú vagy nem megfelelően informált orvosok meggondolatlanul ópiáttartalmú gyógyszerekkel kezelik, emiatt pedig növekszik a függőség kialakulásának veszélye.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/fajdalom-fiatalok