Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A harag birtoklásra ösztönöz

Rossz hangulatukat sokan orvosolják vásárlással, aminek hátterében az a holland kutatók által felfedett jelenség állhat, hogy az intenzív érzelmek hatására megnő a tárgyakra irányuló birtoklási vágy.

Ugyan a haragot negatív érzelemnek tartják, mégis vannak pozitív vonatkozásai, ugyanis aktiválja az agy bal féltekéjének azon részét, amely számtalan pozitív érzelemmel áll összefüggésben. Henk Aarts, az Utrechti Egyetem munkatársa szerint ezekhez hasonlóan a harag is kiválthat sóvárgást valami iránt. „Az emberek azért motiváltak abban, hogy megtegyenek vagy megszerezzenek dolgokat, mert az jutalomként hat rájuk. Ez általában azt jelenti, hogy a cél pozitív, és boldoggá tesz.”

A kutató munkatársaival azt tanulmányozta, hogy a tárgyak megszerzése iránti vágy összefügg-e negatív érzelmekkel, nevezetesen a haraggal. A vizsgálatukba bevont résztvevők számítógépes képernyőn különféle tárgyakat – például bögrét, tollat – ábrázoló képeket nézegettek. Minden új tárgy képe előtt felvillant egy haragot, vagy félelmet sugárzó, illetve érzelmileg semleges arc képe is, azonban olyan rövid ideig, hogy azt a résztvevők tudatosan nem érzékelték, csak tudatalattijukra hatott.

A kísérlet alanyainak ezután meg kellett nevezniük azt a tárgyat, amelyre a leginkább vágynak, és ez többnyire olyan volt, amelyet a haragot tükröző arc képe után láttak – derült ki a Psychological Science című szaklapban ismertetett eredményekből. A kutatók szerint a jelenség rávilágít az emberi motiváció evolúciójára: az élelemszerzés területén az agresszívebb viselkedés nagyobb sikerrel kecsegtet, ezáltal pedig nagyobb esélyt ad a túlélésre.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/harag-birtoklasi-vagy