Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Csökken a hirtelen szívhalál előfordulása Magyarországon

Csökken Magyarországon a hirtelen szívhalál következtében elhunytak száma, és e téren belátható időn belül felzárkózhatunk az Európai Unió legfejlettebb tizenöt országának szintjére is – közölték szakemberek az Európai Kardiológusok Társaság (EKT) sajtótájékoztatóján Budapesten.

A Beültethető defibrillátor az életért című kétnapos konferencia kapcsán az EKT leendő elnöke, Panos Vardas a sajtótájékoztatón kifejtette: az ipari országokban pillanatnyilag a hirtelen szívhalál az elsődleges halálok. Becslések szerint az áldozatok száma Európában évente ötszázezer, annak ellenére, hogy beültethető defibrillátorral a hirtelen szívhalál megelőzhető lenne.

A szakemberek úgy látják, Magyarországon a hirtelen szívhalál elkerülését segítő eszközök közül megfelelő számban ültetnek be szívritmus-szabályozókat.

Józan Péter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) munkatársa szerint 1994 óta Magyarország epidemiológiai fejlődése sikertörténetnek nevezhető; több területen, a prevenciótól a gondozásig, igazi áttörés történt, így bízik a fenntartható fejlődésben, 10-15 éven belül Magyarország elérheti az EU tizenötös „kemény magjának” szintjét.

Többen is hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a gazdasági fejlettség mellett más szempontok is fontosak.

Merkely Béla, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke az MTI-nek az ország aktuális egészségügyi helyzete kapcsán kifejtette, a hirtelen szívhalál kezeléséhez is fontos, hogy legyen elegendő pénzügyi és emberi erőforrás. Hangsúlyozta: olyan országok mellett, mint Csehország és Szlovénia, Magyarországon is az európai élmezőnyhöz közelítő ellátás van. A kelet-európai régió elmaradottabb országainak felzárkózását olyan módon is segítenék, hogy a fejlettebb országokban és azok mellett Magyarországon valósítanák meg a szakemberek továbbképzését.

Az Európai Kardiológusok Társaságának 53 ország szakmai szervezete a tagja. A mostani konferencián 29 állam szakemberei vesznek részt, céljuk az, hogy a kelet-európai átmeneti gazdaságokban is nyugat-európai mértékűre csökkenjen a hirtelen szívhalál következtében elhunytak száma.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/hirtelen-szivhalal-elofordulasa