Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Már nyolcezer éve is kokainoztak

Peru északkeleti részén talált leletek alapján bizonyítható, hogy már nyolcezer éve is rágtak kokalevelet – azt a növényt, amelyből ma a kokain készül. A leveleket mésszel együtt rágták, így a benne lévő vegyületek jobban kioldódtak.

A kokalevél számos alkaloidának nevezett vegyületet tartalmaz, amelyek közül legismertebb a kokain. A növényt azonban gyógyító célokra is használták az inka civilizációban, mivel más alkaloidái csökkentik az éhséget, gyorsítják az emésztést, és segítettek túlélni magas hegységi, oxigénben szegény klímában.

Az eddig talált legrégebbi lelet ezzel kapcsolatban háromezer éves volt, de most úgy tűnik, a kokalevél és a kalciumban gazdag, kiégetett kövek együttes rágcsálása sokkal elterjedtebb is volt, mint korábban hittük. „Sok leletet találtunk az égetett padlók alatt. Úgy tűnik, ezt az elfoglaltságot nem családi körben űzték, hanem társas eseményként” – magyarázta az Antiquity című lapnak a kutatás vezetője, Tom Dillehay.

Amellett, hogy sok újat tudtunk meg az ősi civilizációkról, a felfedezésnek más hatása is lehet. Nemzetközi mozgalmak már régóta be szeretnék szüntetni a kokalevél termesztését az Andokban a kokain miatt. Dillehay szerint azonban a növény többről szól: „Sokan azt hiszik, ez a növény csak az utóbbi időben vált jelentőssé. Most kiderült, hogy fontos társadalmi, gazdaság, sőt vallási szerepe volt.”

Peter Houghton, a londoni King’s College tanára szerint a felfedezés főleg azért olyan jelentős, mert eddig nem gondoltuk, hogy már ilyen régen rágták a leveleket. Eredetileg széles tömegek hódoltak ennek a szenvedélynek, és csak később vált egy kis csoport kiváltságává.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/kokalevel-kokain-peru