Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A többszöri vetélés növeli a szívroham kockázatát

Azoknál a nőknél, akik több vetélésen estek át, későbbi életük során nagyobb eséllyel következik be szívroham – állapították meg német kutatók.

A heidelbergi Német Rákkutató Központ munkatársai felmérésükben 11 500-nál több, 35-65 éves nő adatait tekintették át. Minden negyedik nő árulta el, hogy volt vetélése, ez az arány azonban még nagyobb lehet, mert a terhesség korai szakaszában lezajló vetéléskor sok nő nincs is tisztában azzal, hogy terhessége szakadt meg.

A Heart című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban úgy találták a kutatók, hogy a vizsgált nők közül azok, akiknek háromnál több vetélése volt, ötször nagyobb eséllyel szenvedtek el később szívrohamot; és még az egy vagy két alkalommal elvetélt nők szívrohamkockázata is kicsivel magasabbnak bizonyult az átlaghoz képest.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a kockázat abszolút mértéke így is alacsony: a vetélésről beszámolt nők csak 2,85%-ának volt szívrohama 10 éven belül.

A szakértők az összefüggés okait keresve feltételezik, hogy a vetélésnek és a szívbetegségeknek lehetnek közös hajlamosító tényezői, például olyanok, amelyek a vérrögök képződésének rizikóját növelik.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/veteles-szivroham