Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Hétévesek szexeltek a tanáruk jelenlétében

Határozatlan ideig felfüggesztettek állásából egy tanárt az kaliforniai Oakland Markham Általános Iskolájában, amiért két másodikos tanuló orális szexbe bonyolódott a jelenlétében – jelentette a hétvégén a CBS televízió.

Troy Flint, az oaklandi egyesített iskolakörzet szóvivője szerint vizsgálat folyik annak megállapítására, hogy a „sokkoló incidens” hogyan fordulhatott elő. A szóvivő szerint a tanár ellen két ügyben is vizsgálatot indítottak. Mindkét eset a tanteremben történt a múlt héten.

Az első alkalommal több hétéves tanuló is meztelenre vetkőzött az osztályban. A második alkalommal egy fiú és egy lány orális szexbe bocsátkozott egymással az osztálytársaik szeme láttára.

Flint és az iskola igazgatója, Pam Booker további részletekre, a folytatódó nyomozásra hivatkozva, nem tért ki, és az érintett férfi pedagógust sem nevezte meg. A tanár egyébként a vizsgálat ideje alatt a lábát se teheti be az iskolába. A tanintézmény elöljárói a botrányban érintett diákokat kikérdezték az incidensek miatt részleteiről.

Az igazgató levélben kért bocsánatot a szülőktől, hangsúlyozva, hogy a két eset „a felügyelet elfogadhatatlan hiánya miatt” fordulhatott elő, és megértését fejezte ki a botrány által gerjesztett indulatok miatt.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/iskolai-oralis-szex