A szakemberek 22 önkéntest vontak be vizsgálatukba, akik intravénásan bekötött fájdalomcsillapítót kaptak, miközben egyik lábukat meleghatásnak tették ki. A fájdalom mértékét egy 1-től 100-ig terjedő skálán kellett értékelniük.

A kezdeti fájdalomérték átlagosan 66 volt. Ekkor a vizsgálati alanyok egy hatékony fájdalomcsillapítót, remifentanilt kaptak az infúzión át úgy, hogy erről ők maguk nem tudtak. A szer hatására az átlagos fájdalomszint 55-re ment le. Ezt követően azt mondták a résztvevőknek, hogy most fogják majd kapni a fájdalomcsillapítót, amitől a pontszám 39-re csökkent.

Később anélkül, hogy bármit változtattak volna, azt tudatták velük, hogy megvonták tőlük a gyógyszert, ezért lehetséges, hogy fájdalmuk lesz. A pontszám ekkor 64-re ment fel. Ezen a ponton tehát gyakorlatilag ugyanolyan fájdalomszintet éltek meg az alanyok, mint mielőtt a fájdalomcsillapítót kapták volna.

A vizsgálatot fordítva is elvégezték, ekkor a kezeléssel kapcsolatos pozitív elvárás megduplázta a gyógyszer eredeti hatását.

A tesztek közben az alanyokról mágneses rezonanciás felvételek (MRI) is készültek, amelyek jelezték, hogy mikor, mely agyterületek voltak aktívak. „Az agyi képek azt mutatják, hogy a páciensek valóban be- és kikapcsolják egyes agyterületeiket elvárásaik közben, legyen az negatív vagy pozitív” – magyarázta Irene Tracy kutatásvezető, az Oxfordi Egyetem munkatársa. Mint hozzátette, az elvárások hatása elegendően erős ahhoz, hogy növelje a szer hasznát, ám sajnos alkalmas arra is, hogy megsemmisítse a valós fájdalomcsillapító hatást.

Az MRI-felvételeken a kutatók követni tudták mindazt, amiről a kísérlet résztvevői beszámoltak: az agy fájdalommal összefüggő területeinek aktivitása valóban annak megfelelően alakult, ahogy fájdalmuk mértékét pontszámmal megítélték. Tracy úgy véli, mindezek tapasztalatait a fájdalomcsillapítók klinikai kipróbálásának megtervezésénél is alkalmazhatják.