Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Az éjszakai műszak megvédhet a bőrráktól

A váltott műszakban végzett munkáról inkább negatív egészségügyi következményei kapcsán esik szó, pedig előnye is lehet: amerikai kutatók szerint a felborult napi ciklus, úgy tűnik, csökkenti a melatonin-termelődést a szervezetben és így a bőrrák kialakulásának esélyét is.

Számos emésztőrendszeri, daganatos, szív-érrendszeri és neurológiai panasz esetében mutattak már ki összefüggést az éjszakai műszakban végzett munkához kapcsolódóan. Ugyanakkor a Brigham and Women's Hospital munkatársainak kutatása szerint az éjszakai műszakban dolgozók esetében a bőrrákos megbetegedések aránya meglepően alacsony – legalábbis ez derült ki 68 ezer éjszakai műszakban dolgozó nő adatainak 18 éves intervallumban történt elemzéséből.

A váltott műszakban, így éjszaka dolgozó nők esetében a bőrrákos megbetegedés kockázata jelentősen alacsonyabb volt a nappal dolgozókhoz képest. Minden bőrráktípus – köztük a bazalióma vagy a pikkelysejtes karcinóma – esetében kimutatható volt a kialakulás kockázatának csökkenése, de a legjelentősebben a leghalálosabb bőrráktípusnak számító melanoma kockázata csökkent. Az adatok azt mutatták, hogy a tíznél több évig váltott műszakban dolgozó nőknél a melanoma rizikója 44%-kal alacsonyabb volt a kizárólag nappali műszakban dolgozókhoz viszonyítva.

A legalacsonyabb kockázati értéket a sötét hajú nők esetében sikerült megfigyelni – a szakemberek úgy vélik, hogy noha a stabil napi biológiai ritmus esetén a magasabb melatoninszint jótékony hatású, bizonyos betegségekkel szemben az alacsonyabb melatoninszint, amelyet a megváltozott cirkadián ritmus (napi biológiai ritmus) okoz, még előnyösebb lehet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/borrak-ejszakai-muszak