Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Újabb ismeretek a vérrákról

Az eddigi legszélesebb képet kapták egy vérráktípus, a többszörös mielóma okairól 38 páciens teljes genomjának meghatározásával amerikai tudósok, ezzel pedig a jövőben talán a betegség sikeresebb kezelése is lehetővé válik.

A mielómában szenvedő betegeknél a kóros fehérvérsejtek ellenőrizetlen osztódásba kezdenek. A csontvelőben termelődő fehérvérsejtek antitesteket gyártanak, hogy segítsék az immunrendszert a mikrobák legyőzésében. A többszörös mielóma tönkreteszi ezt a védelmet, ezáltal a fertőzés veszélyének teszi ki az érintett embert. A ráktípus túlélési ideje kicsi.

A páciensek DNS-ének teljes dekódolását 21 észak-amerikai intézetben végezték. A DNS-kódban lévő apró különbségek, a jelen lévő génvariációk közelebb vihetik a kutatókat annak megállapításához, hogy miért vannak a betegség kockázatának inkább kitéve egyesek, mint mások. „Most először tudtuk molekuláris szinten megnézni, mi okozhatja a rosszindulatú folyamatot” – mondta David Siegel, a Hackensack Egyetem John Theurer Rákközpont munkatársa.

A DNS-változatok előzetes elemzése azt mutatja, hogy a sejtek fehérje-előállításának útvonalaiban fordulnak elő olyan eltérések, amelyek lehetővé teszik, hogy a kóros sejt túléljen és szétszóródjon.

A Nature tudományos magazinban ismertetett tanulmány elsődleges haszna a betegség alapjainak megértése, a kutatók reményei szerint azonban a későbbiekben ez a tudás alkalmat teremt új gyógyszerek kifejlesztésére is, amelyek segítségével a mostani 40 százalékos 5 éves túlélési arány megemelkedhet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/mieloma-verrak-dns