Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A hepatitis C főleg az intravénás droghasználók betegsége

Magyarországon európai viszonylatban alacsony a hepatitis C elterjedtsége az intravénás kábítószer-fogyasztók körében, területi bontásban azonban nem egységes a kép, a fertőzöttek aránya Budapesten a legmagasabb – ismertette az általa gyűjtött adatokat az MTI-vel a Nemzeti Drog Fókuszpont közleményében.

Európában a hepatitis C vírus (HCV) egyik leggyakoribb terjedési módja az intravénás kábítószer-használat, közel egymillió az így megfertőződöttek száma. A tagállamok jelentései szerint az intravénás szerhasználók 40-90 százaléka HCV-fertőzött.

A vér útján terjedő vírus az egyik okozója a krónikus májbetegségnek, amely korai halálozáshoz vezethet. A betegség gyakran a megfertőződést követően csak sok tünetmentes év elteltével jelentkezik.

„Sok intravénás szerhasználó már az első befecskendezések után megfertőződik, ami elsősorban a nem biztonságos injektálási módszereknek – többek között a tűk, fecskendők és az egyéb injektáló eszközök közös, illetve többszöri használatának – köszönhető” – írja a közlemény.

Magyarországon az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) 2006 óta szervez országos szűrővizsgálatokat az intravénás kábítószer-fogyasztók körében. A helyben elvégezhető vizsgálatok lehetőségét a szerhasználók által látogatott kezelőhelyeken és tűcsereprogramokban ajánlják fel.

Az OEK adatai szerint a hepatitis C elterjedtsége  az intravénás kábítószer-fogyasztók körében évek óta 25 százalék körül alakul, amely Európában alacsonynak mondható. Területi bontásban azonban szélesebb skálán mozognak a fertőzöttségi arányok: a 2009-es adatok szerint vidéken alacsonyabb a HCV-fertőzöttség (8 százalék), Budapesten viszont a megszűrt intravénás kábítószer-fogyasztók 40 százaléka volt hepatitis C fertőzött. A fertőzöttség gyakoribb a nők és a 25 évnél idősebbek körében.

Nemzetközi vizsgálatok alapján a hepatitis C terjedésének csökkentésére léteznek bizonyítottan hatásos módszerek. Ezek közé tartozik például az opiátokat helyettesítő, úgynevezett szubsztitúciós kezelés. Minden intravénás szerhasználó igénybe veheti a tűcsereprogramokat is, melyekben begyűjtik a használt fecskendőt, és cserébe steril fecskendőt adnak – olvasható a közleményben. A Nemzeti Drog Fókuszpont adatai szerint 2010-ben 11 kezelőhelyen összesen 1031 fő részesült szubsztitúciós kezelésben. Tűcsere programot vagy tű-automatát országszerte 23 szervezet működtetett; a szervezetek több mint 500 ezer fecskendőt osztottak ki és közel 350 ezer használtat gyűjtöttek be. A tűcsere programokat 2010-ben 2810 intravénás szerhasználó vette igénybe.

2011. július 28. az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kijelölt első hivatalos hepatitis világnap. A szervezet adatai szerint legalább 130 millió krónikus hepatitis C fertőzött él a világon.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/hepatitisz-c-intravenas-droghasznalok