Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Hatékony és olcsó a szemölcs otthoni kezelése

A szemölcs igen gyakori, fertőző, és nem ritkán fájdalmakkal járó bőrelváltozás. Bár többnyire kezelés nélkül magától is elmúlik, sokan szeretnének minél előbb megszabadulni tőle. Brit kutatók két, a szemölcs eltüntetését szolgáló módszer hatásosságát vizsgálták.

A York Egyetem kutatói Sarah Cockayne vezetésével két szemölcsirtó eljárást hasonlítottak össze: a szakemberek által nyújtott kezelést, mely során folyékony nitrogén segítségével tulajdonképpen lefagyasztják a szemölcsöt, illetve a szalicilsavas kezelést, melyet a beteg maga is el tud végezni otthon.

Az összesen 240 kísérleti alany nagyjából fele-fele arányban alkalmazta a fenti két módszer valamelyikét. Az elsőt alkalmazók egy tíz másodperces fagyasztást követően a szokásos szakszerű orvosi ellátást kapták, fertőtlenítéssel és kötözéssel, az otthoni kezelést választók pedig naponta egyszer, maximum nyolc héten át alkalmazták a szalicilsavas eljárást.

12 hét, illetve hat hónap elteltével leellenőrizték mindkét csoport tagjait, és azt tapasztalták, hogy a kétféle kezelés hatékonysága között semmilyen különbség nem mutatkozott, ellenben költséghatékonyság szempontjából egyértelműen az otthoni kezelés nyert. Az eredmények egyéb szempontokat – mint a kor vagy a korábban előforduló szemölcsök – figyelembe véve sem változtak, de csak a talpon előforduló szemölcsökre voltak érvényesek, a kézen vagy máshol találhatóakra nem, amelyek lehet, hogy másként reagálnának a krioterápiás (fagyasztásos) kezelésekre.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/szemolcs-otthoni-kezelese