Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Rákot segíthetnek felismerni a fodrászok

A bőrrák okozta halálesetek 10 százalékát is segíthetnek megelőzni a fodrászok és a borbélyok, mivel például a melanoma – a legveszélyesebb bőrrák fajta – 6 százaléka a fejbőrön és a nyakon fordul elő.

„Sok betegem van, akit a fodrásza küldött hozzám. Érthető, hogy észreveszik az ilyen elváltozásokat, hiszen gyakran látják a vendég fejbőrét és feltűnik, ha valami megváltozott” – mondta Dr. Michele Green, a New York-i Lenox Hill Kórház bőrgyógyásza.

A fodrászok fontos szerepet játszhatnának a bőrrák felismerésében, ehhez azonban egy, az Archives of Dermatology októberi számában megjelent tanulmány szerint meg kellene tanulniuk, pontosan mit figyeljenek az anyajegyeken és a kis bőrelváltozásokon.

Az Alan C. Geller vezette felmérés szerint sok fodrász eleve odafigyel az ilyesmire, és gyakran valóban észreveszik a gyanús elváltozásokat: a megkérdezettek 39 százaléka nyilatkozta azt, hogy a kutatást megelőző hónapban a vendégei fejbőrét is megfigyelte, 29 százalék pedig a kliensei felének a nyakát is megvizsgálta, sőt 15 százalékuk még az arcát is ellenőrizte.

A szakemberek nem azt várják a fodrászoktól, hogy diagnosztizálják is a melanomát, csak azt szeretnék, hogy felhívnák a vendég figyelmét a gyanús elváltozásokra, amiket ők maguk nehezen vennének észre.

A fejen és a nyakon megjelenő melanomák különösen veszélyesek, az ötéves túlélési arány ezekben az esetekben csak 83 százalék, szemben az egyéb melanomás megbetegedésekkel, ahol ez az arány 92 százalék. Ezért a korai felismerés kulcsfontosságú lehet. 



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/melanoma-fodrasz