Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A szoláriumozás emeli a bőrrák kockázatát

A szoláriumozás növeli három gyakori bőrráktípus megjelenésének kockázatát – idézte amerikai kutatók megállapítását a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.

A bostoni Harvard Egyetem orvosi karának munkatársai egy nagyszabású követéses vizsgálat adatait elemezve jutottak arra az eredményre, hogy a bazálsejtes és a pikkelysejtes karcinóma, valamint a melanoma előfordulásának kockázata is emelkedik a szoláriumozással.

Mingfeng Zhang és csoportja 73 494 nővér adatait elemezte, akik 1989 és 2009 között vettek részt a vizsgálatban. Nyomon követték, hogy középiskolásként, főiskolásként, illetve 25-35 éves korukban mennyi időt töltöttek szoláriumban, majd összevetették az eredményeket azzal, hogy a későbbiekben hány bőrrákos eset fordult elő körükben.

Az elemzésből kiderült, hogy évente néggyel több szoláriumozás 15, 15 és 11 százalékkal növelte az említett ráktípusok kialakulásának kockázatát.

A szoláriumozás hatása az életkortól is függött. Zhang kiemelte, hogy a fiatalabb életkorban napágyban eltöltött idő nagyobb arányban növelte a rákkockázatot, mint a későbbi, 25-35 év közötti beltéri napozások.

A tanulmányt az Amerikai Rákkutatási Társaság hét elején tartott nemzetközi konferenciáján ismertették.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/szolarium-borrak