Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Hirtelen szívhalál maratoni futás közben

A maratoni futóversenyek egyre népszerűbb sportesemények, amelyeken a rendkívüli megterhelés ellenére százezrek állnak rajthoz. Nem ritka eset, hogy valamelyik résztvevő a 2500 évvel korábbihoz hasonlóan életét veszti a 42 195 méteres megerőltető távon.

A European Heart Journal tudományos összefoglalója szerint olasz szívgyógyászok különböző statisztikákat átnézve azt találták, hogy a holtan összeeső futók legtöbben a célszalag elérésekor vagy valahol az utolsó másfél kilométeren belül fejezik be életüket. A verseny résztvevőinek számához képest a hirtelen, váratlan szívhalál előfordulása nem mondható gyakorinak.

Minneapolisban 30 év több mint 215 ezer maratoni futójára vonatkozó adatait vizsgálták, akik között mindössze egy halottal kellett számolni. A Torontói Egyetem ugyancsak három évtized statisztikáját rögzítette és a halálozási arány hasonló módon nagyon alacsony: 0,8/100 000 volt. Ehhez képest a londoni maratoni versenyek húsz esztendei adatai 1,5/100 000 halálozási arányt mutatnak.

A halottak 71-87 százalékánál koszorúér-betegség okozta a hirtelen szívhalált, amiről sem a versenyző, sem orvosa nem tudott, nem is sejtett. A Londonban összeeső futókból ötöt sikerült újraéleszteni. Náluk is koszorúér-szűkület derült ki, és megfelelő kezelés után valamennyien élve hagyták el a kórházat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/maraton-hirtelen-szivhalal