Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Hamarabb vallanak szerelmet a férfiak

Bár a nőket tartjuk a romantikusabb nemnek, mégis a férfiak azok, akik először mondják ki egy kapcsolatban a bűvös szót, állítják szakemberek, akik szerint nem mindegy, hogy a vallomás az első szex előtt vagy után hangzik-e el.

Amikor egy férfi igazán szerelmes, úgy tűnik, rajta is visszatarthatatlanul úrrá lesz a romantika és érzelmeit, párját megelőzve, annak tudtára adja. A Massachusetsi Műszaki Egyetem (MIT) Sloan Menedzsment Karának új tanulmánya szerint ugyanis 70 százalékban a férfiak mondják ki először, hogy „szeretlek”.

A kutatás során húsz és hatvan év közötti embereket vizsgáltak. Az eredményekből az is kiderült, hogy boldogabban alszanak el, akiknek párjuk előtte bevallotta érzelmeit. A szociálpszichológusok ezt evolúciós okokra vezetik vissza: az emberek a szaporodás szempontjából az általuk esélyesebbnek ítélt kapcsolatba fektetnek több energiát.

Persze a kutatók szerint ez nem azt jelenti, hogy érzelmi szempontból kevesebb jelentőség lenne a vallomásnak. „Tény, hogy nagyon speciális erők játszanak szerepet, amikor valaki kimondja, hogy szereti a másikat” – fűzte hozzá Josh Ackerman, a kutatás vezetője.

A kutató szerint az sem mindegy, mikor mondjuk ki a bűvös szót, az első szex előtt vagy után. „Ha valaki az első szexuális együttlét előtt vallja be a szerelmét, a másik félben többnyire szkeptikus érzelmeket kelt” – vélekedett Ackerman. A tanulmány a Personality and Social Psychology folyóiratában jelent meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/szerelem-ferfiak