Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Könnyebben törik a vitaminhiányosok csontja

Amerikai kutatók találtak a D-vitamin hiánya, a következtében kialakuló izomgyengeség és gyenge csontozat, valamint a sérült csont lassú gyógyulása között. Javaslatuk szerint a balesetek utáni gyógyulást érdemes a D-vitamin pótlásával megtámogatni.

Az Ortopéd Sebészek Amerikai Akadémiájának 2012-es éves találkozóján elhangzott beszámolóból kiderült, hogy Brett D. Crist, a Missouri Egyetem munkatársa és kollégái a balesetet szenvedett páciensek 77 százalékánál találták elégtelennek a D-vitamin szintjét.

A szakemberek 1 830 tizennyolc éves és annál idősebb beteg adatait nézték át 2009 januárja és 2010 szeptembere között, akiket D-vitamin szintjük alapján három csoportba osztottak. A betegek 39 százalékánál elégtelen volt a vitamin szintje, elégséges szintet majdnem ugyanennyinél állapítottak meg, és a legalacsonyabb D-vitamin szintet a 18 és 25 év közöttieknél mérték.

A kutatók szerint az elégtelen D-vitamin-szint minden korosztályban hatással van a betegekre, hiszen csontjai könnyebben törnek és lassabban gyógyulnak. Dr. Crist ezért úgy véli, minden balesetet szenvedett betegnél szükség lehet a D-vitamin és kalcium pótlására, kivéve azoknál, akiknek egyéb okból kifolyólag nem javasolt a kalciumszint emelése.

A megfelelő D-vitamin-mennyiséget nem egyszerű természetes úton bejuttatni a szervezetbe. Egy felnőttnek naponta legalább 1 000 NE (nemzetközi egységnyi) D-vitaminra lenne szüksége, amit tíz pohár tej és egy halat tartalmazó étkezés fedezne, gyerekeknél pedig kortól függően 400-800 NE-re. A kellő D-vitamin-szint fenntartásához tehát mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek napi szinten történő pótlást javasolnak a szakemberek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/d-vitamin-baleset