Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Az előítéletek segítik a nemi betegségek terjedését

A szexuális úton terjedő betegségeket körülvevő stigmák gyakran visszatartják az embereket attól, hogy kezeltessék magukat, illetve megbeszéljék gondjukat partnerükkel, ami a fertőzés terjedéséhez vezethet – állapította meg egy amerikai kutatás.

Amy Moors, a Michigan Egyetem végzős hallgatója a szexuális úton terjedő betegségekkel kapcsolatos félelmekről és megbélyegzésekről végzett kutatást. Munkatársaival több mint 1 100 önkéntes válaszadót kérdeztek ki az interneten keresztül. A kérdőívben két történetet kellett értékelni, melyek mindegyikében megfertőzött valaki egy másik személyt, ám az egyik történetben H1N1 vírussal, a másikban pedig klamídiával (chlamydia) [0]. A klamídiával fertőzött egyén egy hétnyi kezelés után megszabadult betegségétől, az influenzát elkapott viszont az egyik forgatókönyv szerint a kórházban majdnem meghalt, egy másik szerint pedig ténylegesen belehalt a betegségbe.

A válaszokból az derült ki, hogy a megkérdezettek jóval nagyobb mértékben ítélték el azt, aki a klamídiát adta át társának, dacára annak, hogy az influenzával fertőzött egyént sokkal súlyosabb – esetenként végzetes – baj érte. A kutatás rávilágított arra a tényre is, hogy hiába lehet átadni a H1N1 vírust is szexuális úton, mégsem vélekednek róla az emberek olyan elítélően, mint a klamídiáról.

Moor a kutatási eredményeiről San Diegóban a Személyiség és Szociálpszichológia Társaság éves találkozóján számolt be. A jövőben arra készül, hogy videó segítségével az emberek arcára kiült érzéseket próbálja feltérképezni, hogy így kerüljön közelebb annak megfejtéséhez, miért kíséri ennyi előítélet a szexuális úton terjedő betegségeket. Moor véleménye szerint a stigmák csökkenésével nagyobb hangsúlyt lehetne fektetni a megelőzésre.

[0]

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/nemi-betegsegek-eloitelet