Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Így gyógyszerezik az amerikai gyerekeket

Kevesebb antibiotikumot, de több figyelemzavar és hiperaktivitás elleni stimulánst írtak fel receptre az Egyesült Államokban 2010-ben a 17 éven aluliaknak, mint 8 évvel korábban – derül ki abból a trendelemzésből, amelyet a Pediatrics című szakfolyóirat júliusi számában ismertettek.

Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerügyi hatósága, az FDA szakemberei a 2002-es és a 2010-es gyógyszerfelírási szokásokat vizsgálták a járóbeteg-adatbázisaiból származó információk elemzésével. A 17 éven aluliak számára 263,6 millió receptet váltottak be, ami 7 százalékkal kevesebb a 2002-es számnál, miközben a felnőttek körében ugyanebben az időszakban 22 százalékkal nőtt ez a szám.

A felhasznált gyógyszerek mennyiségének változását tizenkét terápiás területen vizsgálták. 14 százalékkal csökkent az antibiotikumra szóló receptek száma, ami vélhetően annak a tájékoztató kampánynak köszönhető, amelyben az antibiotikumok túlzott használatának veszélyeire, a rezisztenssé váló baktériumok terjedésére hívták fel a szakemberek és a szülők figyelmét. 61 százalékkal csökkent az allergiára kiváltott receptek száma, 14 százalékkal a fájdalomcsillapítóké és 5 százalékkal a depresszió miatt felírt gyógyszereké.

Emelkedett ugyanakkor ebben az időszakban az asztma ellen felírt receptek száma (14 százalék), a figyelemzavar és hiperaktivitás kezelésére szolgáló gyógyszerek használata (46 százalék) és a fogamzásgátló szerre szóló kiváltott vények száma (93 százalék).

2010-ben a 12 év alattiak körében egy antibiotikum, az amoxicillin volt a legtöbbször felírt gyógyszer, míg a 12-17 éves korosztályban a Ritalin márkanéven ismertté vált metilfenidát, amellyel a figyelemzavart és a hiperaktivitást kezelik.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/usa-gyerekek-gyogyszerek