Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Kétes minőségű gyermekcipők

Továbbra is sok a kifogásolható minőségű gyermekcipő, állapította meg a fogyasztóvédelmi hatóság idei vizsgálata.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közleménye szerint az idén 19 pár gyermekcipőt vizsgáltak, és mindössze 3 pár felelt meg  teljes egészében a biztonsági előírásoknak. Az ellenőrzést azért tartották szükségesnek az idén is, mert a korábbi, 2009-ben és 2012-ben folytatott laboratóriumi vizsgálatokban is magas volt a kifogásolási arány.  Az idén 19 termékmintát vizsgáltak: 6 pár szandált, 2 pár vászoncipőt, 4 pár félcipőt, 1 pár papucsot és 6 pár kislány alkalmi félcipőt.

A vizsgálat alapján a fogyasztóvédők arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyermekcipőkön a nem megfelelően rögzített gyöngyök, flitterek, lelógó részek, rojtok, zsinórok fulladásveszélyt jelentenek, balesetet okozhatnak. A merev, kemény talpszerkezetű és hegyes orr-rész kialakítású gyerekcipők pedig akadályozzák a gyermekláb egészséges fejlődését, maradandó deformációt okozhat.A vizsgálat kimutatta, hogy 16 pár gyermeklábbelinél a díszítőelemek leválásához szükséges erő az előírt érték alatt volt, használat során a kisgyermekek ezeket a díszítéseket könnyen leszedhetik a lábbeliről, amelyek a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek. A szakemberek a nem megfelelő formakialakítást 6 pár lábbelinél kifogásolták leginkább a merev, kemény járótalp és elkeskenyedő orr-rész, illetve 1 terméknél a merevítő elemek hiánya miatt. Az azonosító jelölést - például a modellszámot - 1 papucs kivételével megfelelően tüntették fel, ezzel szemben a gyártó adatait mindössze 1 pár cipőn, az importőrt 2 pár terméken írták ki. A felhasznált anyagokat 14 pár lábbelin megfelelően jelölték, 2 terméken egyáltalán nem tüntették fel, 3 mintán pedig nem a valós összetételnek megfelelő információt tették közzé.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/gyerekcipok