Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A pókoktól tanul a mikrosebészet

A test bizonyos részeinek formálódása a pókok hálószövési folyamatához hasonlít – állapították meg az University College London kutatói, akik őssejtek és polimerek keverésével figyelték meg a párhuzamot.

A tudósok úgy vélik, hogy a technológia ismerete minden eddiginél hatékonyabbá teheti az átültetésre szánt szervek megalkotását. Ennek bizonyítására vérereket állítottak elő egerek számára. A laboratóriumi szervelőállításra több módszert is alkalmaznak. Az egyiknél egy szintetikus vázra építik a beteg saját sejtjeit, s ezt ültetik be a szervezetbe. Néhány páciens már ilyen húgyhólyaggal él. Másik módszer egy halott testéből kiemelt szerv megtisztítása a negatív sejtektől, amelynek a végén ugyancsak egy fehérjeváz marad, amelyre ráépíthetőek a beteg sejtjei. Így sikerült már új légcsövet előállítani.

A londoni szakértők által felfedezett „elektrospinning” technológia áthidalja a fehérjevázra történő sajátsejt-építés nehézségeit, mert a sejtek eleve bekerülnek a befogadó testébe. A beavatkozás egy sejteket és polimereket tartalmazó vegyülettel kezdődik, amelyben egy 10 000 voltos elektromos tű segítségével rajzolódik ki a szál. „Úgy tudtuk formázni ezt a sejtekből és polimerekből álló szálat, mint ahogy a pók a hálóját” – magyarázta Dr. Suwan Jayasingh. „Matracszerű vastagságot sikerült elérni, amibe rögtön beágyazhatóak a további sejtek” – tette hozzá.

Az elektrospinning technológiával a szálak forgástengely mentén történő keresztöltésével vérereket sikerült létrehozni úgy, hogy a tengely félig alámerült az élő sejtek táplálására szolgáló folyadékba. A Small című szakfolyóiratban megjelent eredmények alapján három elkülönült rétegből álló vérereket tudtak megalkotni. „Jelenleg nincs olyan módszer, amellyel szervet lehetne létrehozni. De ezzel a technológiával lehetőség nyílik a hibásan működő szerv javítására” – tette hozzá Dr. Jayasingh. Elképzelése szerint például egy szívroham után lehetne rehabilitálni vele a szívet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/pokok-erek