Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Sugárzás ellen is véd a káposzta egyik összetevője!

Amerikai kutatók kimutatták, hogy a keresztesvirágúak közé tartozó zöldségekben, például a káposztában, a karfiolban és a brokkoliban előforduló egyik rákellenes vegyület a halálos sugárdózistól is megóvja a rágcsálókat.

A 3,3'-diindolmetán (DIM) nevű vegyületről már bebizonyosodott, hogy az emberekre nézve biztonságos, ezért a kutatók azt remélik, hogy pajzsként használhatják a rákbetegekben a sugárterápia által okozott károsodással szemben, illetve a mellékhatások enyhítésére. A Proceedings of the National Academy of Sciences legfrissebb internetes kiadásában közzétett tanulmányukban a Georgetowni Egyetem orvosi karának kutatói Eliot Rosen vezetésével azt írták, hogy a DIM rákmegelőző hatásait már évek óta kutatják, de most először sikerült bebizonyítani, hogy a sugárzás káros hatásaival szemben is védelmet nyújt.

Kísérletükben a kutatók halálos dózisú gammasugárzásnak tettek ki patkányokat, majd az állatok felének két hétig naponta DIM injekciót adtak, a másik felét pedig nem kezelték. A kísérletet egereken is megismételték, hasonló eredményekkel. Kiderült, hogy a kezelt állatokban kisebb mértékben csökkent a vörösvérsejtek, a fehérvérsejtek és a trombociták szintje, ami a sugárkezelésben részesülő rákbetegekben jellegzetes mellékhatásnak számít. Az eredmények alapján a kutatók úgy vélik, hogy a DIM kettős felhasználású lehet: egyrészt a rákbetegekben védi az egészséges szöveteket a sugárkezelés káros hatásaival szemben, másrészt védelmet nyújthat az embereknek egy esetleges nukleáris katasztrófa esetén. Amikor a kutatók a patkányokat kezelték, kiderült, hogy nem számít, hogy 24 órával a sugárbehatás előtt vagy után kezdték a kezelést, a DIM védőhatása ugyanolyan volt.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/kaposzta