Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A napfény a szívünkig ér

Egy kis napfény jót tehet a szívünknek, sőt, a szoláriumozás is segíthet csökkenteni a vérnyomásunkat, állítják brit orvosok.

A kutatási eredmények szerint a bőrdaganatok elleni túlzott védekezés, és a napfény mindenkori elkerülése növelheti a szívproblémák kialakulási esélyét. Mivel a magas vérnyomás szívrohamra és agyvérzésre hajlamosíthat, a szakértők úgy vélik, a napfény jótékony hatásai messze felülmúlják a bőrrákkal kapcsolatos esetleges kockázatokat. A Southampton és az Edinburgh Egyetem tudósi 24 egészséges fiatalember vérnyomását mérték meg, miközben azok 20 percen keresztül egy UV lámpa fényében tartózkodtak. A megfigyelések szerint a diasztolés vérnyomás - a vérnyomás alsó értéke - számottevően csökkent a mesterséges napfény hatására, és még a lámpa kikacsolását követő fél órában is alacsonyabb maradt.

A szakértők általában a D-vitaminnak tulajdonítják a napfény jótékony hatásait, ebben az esetben azonban egy másik anyag lehetett a felelős a vérnyomáscsökkenésért. A kutatók úgy gondolják, a lámpa által kibocsátott UV-A sugárzás hatására nitrogén-monoxid szabadulhatott fel a résztvevők bőréből, ami aztán ellazította a vérereket, így csökkentve a vérnyomást. A tudósok szerint már egy egész kismértékű vérnyomáscsökkenéstől is visszaeshet a szívroham és az agyvérzés kialakulási esélye. "Minden apró változás segíthet a szívproblémák elkerülésében" - nyilatkozta Martin Feelisch, a Southampton Egyetem kísérleti orvoslással foglalkozó professzora.

A mostani eredmények megmagyarázhatják, hogy miért nő meg jelentősen a szívbetegségek előfordulási aránya a téli időszakban - és hogy miért gyakoribb a hirtelen szívhalál az Egyenlítőtől távolabb eső régiókban. Feelisch szerint, ha a napsugarak a szívbetegségek szempontjából más vizsgálatok során is jótékonynak bizonyulnak, akkor el kell gondolkodni rajta, hogy a szakértők módosítsák a napon tartózkodásra vonatkozó egészségügyi ajánlásokat, mert bár a bőrdaganat is halálos lehet, a szívbetegségek sokkal több emberrel végeznek évente. Nagy-Britanniában például a bőrrák évi 2800 életet követel, míg a szívbetegségek és az agyvérzés több mint 160 000-et. "Természetesen a mostani kutatási eredmények még csak előzetesnek tekinthetők, ezért senki ne rohanjon a szoláriumba a szívbetegség megelőzésének érdekében" - nyilatkozta Feelisch. A kutatásról részletesen a Journal of Investigative Dermatology című szaklapban számoltak be a tudósok.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/napfeny-szivunk