A szakértők 34 ötvenkilenc és kilencvenkét év közötti embert kértek arra, hogy elevenítsék fel az élettörténetüket. A megkérdezettek olyan mérföldkövekre összpontosítottak, amelyek 17 és 24 éves koruk között történtek – például az esküvőre vagy a gyermekvállalásra. „Amikor az emberek visszatekintenek az életükre, s sorra veszik a legfontosabb emlékeket, a legtöbben jeles események által elválasztott fejezetekre tagolják azt. A mérföldkövek nagyjából mindenkinél hasonlóak: költözés, egyetem, első munka, házasság, katonaság és a gyerekek születése” – magyarázta a kutatást vezető Kristina Steiner, a New Hampshire-i Egyetem pszichológus doktorandusza.

Az egyesült államokbeli kutatás minden résztvevője fehér bőrű volt, és 76 százalékuk legalább alapképzésben szerzett diplomával rendelkezett. Az „emlékezeti bukkanónak” elnevezett jelenségről a Memory című szakfolyóirat internetes kiadásában jelentek meg az eredmények. „Több korábbi vizsgálat is rámutat, hogy amikor felnőtteket kérnek meg az életük felidézésére, a 15 és 30 éves kor között szerzett emlékek nagyobb hangsúlyt kapnak. Arra voltam kíváncsi, mi lehet ennek az oka. Miért nem, mondjuk, a 30 és 70 éves kor közötti tapasztalatok tűnnek a legélénkebbnek? Mi történik 15 és 30 között, ami annyira emlékezetes?” – firtatta Steiner. „Az élettörténetünk határozza meg az identitásunkat. Az élettörténetek áttekintésével a szakértők képesek előre jelezni az egyén fizikai és szellemi állapotát. A klinikai terapeuták arra használják az élettörténeteket, hogy a terápia során segítsenek túljutni a problémákon és a kríziseken, mégpedig a saját minták átlátásával” – vonta le a következtetést Steiner.