Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Szex előtt szextelés

A legújabb kutatás szerint néhány tinédzser számára a szextelés ugródeszka lehet a tényleges szex felé.

A korábbi kutatások már kimutatták, hogy – nem meglepő módon – azok a kamaszok, akik nyílt szexuális tartalmú SMS-eket küldenek illetve fogadnak, nagyobb valószínűséggel aktívak szexuálisan, mint nem „szextelő” kortársaik. A Pediatrics október 6-i számában megjelent tanulmány szerint azonban egyes tinik esetében a szextelés az első lépés. „Eddig az nem volt egyértelmű, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás” – magyarázta a kutatás vezetője, Jeff Temple, a Texasi Egyetem orvosi karának munkatársa.

Kutatócsoportjával kimutatta, hogy a vizsgált 964 texasi (többségében tízedikes) középiskolás közül majdnem 28 százalék állította azt, hogy küldött már életében meztelen fényképet magáról SMS-ben vagy e-mailben. A többi gyerekhez képest ezek a szextelő kamaszok egyharmaddal nagyobb valószínűséggel váltak szexuálisan aktívvá egy évvel később. Ez tehát azt jelenti, hogy a szülőknek el kellene kobozniuk gyerekeiktől a mobiltelefont? Temple szerint nem. „A szextelés csupán egy tényező a sok közül, amelyek összefüggésben állnak a tinédzserek szexuális tevékenységével” – állítja a kutató. „Ha egyszerűen elvennénk tőlük a mobilt, még nem akadályoznánk meg azt, hogy nemi életet éljenek.” És ez akkor is igaz, ha a szülő észreveszi, hogy gyermeke nyílt szexuális tartalmú üzenetet küldött a barátjának vagy barátnőjének. Temple azt állítja, hogy a telefon letiltása helyett meg kell próbálniuk elbeszélgetni kamasz gyerekükkel a szexről, és általában a kapcsolatokról. „Nem állíthatjuk azt, hogy ok-okozati összefüggés van a kettő között” – tette hozzá Temple. „Ráadásul az általunk kimutatott összefüggés nem mindent elsöprő érvényű.”

A kutató ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ha a szülő szextelésen kapja gyermekét, az figyelmeztető jel lehet arra, hogy itt az ideje elbeszélgetnie vele a romantikus kapcsolatokról és a biztonságos szexről.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/szexteles