Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Az újdonsült anyák háromnegyede küzd a kilókkal

A friss anyukák közel 75 százaléka küzd azzal, hogy visszanyerje a terhesség előtti súlyát – tudjuk meg a University of Chicago és a Houston Methodist Hospital közös kutatásából.

Az étrend megváltozása és a rendszeres mozgás elhagyása mellett a szülői szereppel járó kihívások állhatnak a jelenség hátterében. A felmérés során 774 alacsony jövedelemből élő nő adatait vizsgálták, amiből kiderült, hogy a korábban normális súlyú nők egyharmada túlsúlyos lett egy évvel a gyerek születését követően. Az újdonsült anyák 25 százaléka nem is keveset, hanem 10 kilónál többet hízik a baba születését követő egy évben, aminek eredményeként a normál súlyú nők a túlsúlyosak kategóriájába kerülnek. Közben 47 százaléka a nőknek öt kilóval lesz nehezebb, mint a terhesség előtt volt.

Az amerikai nők súlyproblémái korán elkezdődnek, hiszen a 20 évnél idősebb nők 35 százaléka túlsúlyos, 34 százaléka pedig extrém súlyproblémákkal küzd. A kutatók most arra ébredtek rá, hogy ezek a problémák minden bizonnyal a terhességgel függenek össze. A problémát valószínűleg az okozza, hogy a szerény anyagi körülmények között élő nőknek nincs pénze a sportolásra, és olyan rossz környéken élnek, hogy kocogni vagy futni sem tudnak elmenni. Emellett sokszor kizárólag rájuk hárul a gyereknevelés, és a terhesség első pillanatától „kettő helyett esznek”, és ezzel óriási túlsúlyt halmoznak fel. 'A kutatást vezető Loraine Endres szerint a probléma azért aggasztó, mert a túlsúly a felelős a szív- és érrendszeri problémák jelentős hányadáért, ezért a megelőzésre fokozott figyelmet kellene fordítani.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/kismamak-kuzdenek-kilokkal