Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Géneken múlik a rosacea?

Sikerült olyan géneket azonosítani, melyek szerepet játszanak a rosacea nevű bőrbetegség kialakulásában – állítják amerikai szakértők.

Az eddig ismeretlen eredetűnek tekintett gyulladásos bőrprobléma legismertebb tünetei közé tartozik a bőrpír, a látható vérerek és a pattanásszerű sebek az arcon. A panaszokkal gyakran szúró-égő érzés, vagy éppen túlzott érzékenység is jár. A vizsgálat során több mint 46 000 ember génállományát vették górcső alá, akik mindannyian hozzájárultak mintájuk felhasználásához. Közülük több mint 2 600 főnél diagnosztizáltak rosaceát.

A szakértők két olyan génvariánst azonosítottak, amelyek erős összefüggést mutattak a bőrbetegség kialakulásával az európai felmenőkkel rendelkezők körében. Ez a kapcsolat azonban nem bizonyít ok-okozati viszonyt. A kapcsolódó variánsok a HLA-DRA és a BTNL2 génekben, illetve azok környékén voltak, és más betegségekkel is összefüggnek, úgymint a cukorbetegséggel és a cölikáliával – magyarázta Dr. Anne Lynn Chang, a Stanford Egyetem Orvosi Iskolájának munkatársa. A tanulmány a Journal of Investigative Dermatology című szakfolyóiratban jelent meg.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/rosaceas-genek