Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

A sós rágcsák emelik a vérnyomást a gyerekeknél

Egy Olaszországban végzett kutatás kimutatta, hogy azoknak a középiskolás gyerekeknek, akik túl sok sós ételt fogyasztottak, megnőtt a vérnyomásuk.

Amint azt a kutatást végző Simona Bo, a Torino Egyetem munkatársa kifejtette, a túlzott só- és nátriumfogyasztás egyre több gyerekre jellemző, mivel a legtöbb feldolgozott termékben megtalálhatóak, és a mai gyerekek egyre több ilyen jellegű ételt fogyasztanak. A szakember hozzátette, hogy a legtöbb gyerek számára a fő nátriumforrás a pizza, a chips, a szendvicsek, illetve az egyéb nassolni valók, melyeket főétkezések között fogyasztanak.

A European Journal of Clinical Nutrition című lapban közzétett kutatás során 1200 tizenegy és tizenhárom év közötti olasz középiskolást kérdeztek ki nátrium- és sófogyasztási szokásaikról. A válaszokból kiderült, hogy egy gyerek átlagosan napi 1,4 gramm nátriumot fogyasztott, a vizsgálatok pedig azt is kimutatták, hogy minél több nátriumot tartalmazó ételt fogyasztott valaki a főétkezések között, annál magasabb volt a vérnyomása. A szakemberek hozzátették, hogy nem önmagában a nassolással van a baj, vagyis nyugodtan lehet enni a főétkezések között, de lehetőleg gyümölcsöt és zöldséget, ne pedig különféle sós ételeket, előbbiek ugyanis rostban is gazdagok, ráadásul nem tartalmaznak zsírt és hozzáadott cukrot sem.

A dietetikusok egyet értenek abban, hogy a gyerekeket az egészségesebb ételek fogyasztására kellene buzdítani, és arra, hogy kerüljék a finomított szénhidrátokat, például a cukros gabonapelyheket vagy a fehér kenyeret, és egyenek minél több teljes kiőrlésű gabonából készült terméket, zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, valamint csokiból is az étcsokoládét válasszák.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/sos-ragcsa-vernyomas