Jobb későn?
Sokat segíthet ilyenkor a pszichológus által elvégzett iskolaérettségi vizsgálat, mely sokoldalú képet ad a gyermeknek azokról a képességeiről, melyekre az iskolában szüksége lesz.
Sajnos sok szülő presztízskérdést csinál abból, hogy gyermeke a lehető legkorábban kezdje meg az iskolát. Bennük él ugyanis az a tévhit, hogy az iskolakezdés elhalasztása valamiféle szégyen, mert a gyerek éretlenségét, netán 'elmaradottságát' jelzi. Ez a helytelen gondolkodás nagyon sok kisdiáknak nehezítette már meg a tanulóéveit.
A gyerekek egészséges fejlődése természetes ingadozást mutat, és nem hajlandó mindig a rendeletekben előírt évszámokhoz igazodni. Az idejekorán iskolapadba kényszerített gyermek nem érzi jól magát, gondot okozhat tanítóinak, szüleinek, s azonnal a legrosszabb módon, a sikertelenség érzésével kezdi tanulmányait. Ha viszont ugyanez a gyermek egy évvel később kerül iskolába, már a felkészültek magabiztosságával láthat munkához, ami a sikerélmények valószínűségét igencsak megnöveli. Az pedig nem igaz, hogy a kihagyott év elveszett volna – éppen ellenkezőleg: a legfontosabbra, a sikerek megalapozására fordítódott!
Baj van a gyerekkel!
"Problémás, nehezen nevelhető a gyerek" – könnyen rásütik ezt a bélyeget azokra, akiknek valamilyen beilleszkedési nehézségük támadt, akik nehezen férnek össze társaikkal, nem tudnak alkalmazkodni az iskola rendjéhez, vagy tanulmányi eredményeik ijesztőek. A problémás gyermekeket két csoportra oszthatjuk aszerint, hogy milyen jellegű tünetek" figyelhetők meg rajtuk.
Ha "túl rossz"
Először is vannak agresszív gyerekek. Ők a klasszikus értelemben vett rossz gyerekek" akik erőszakosan viselkednek társaikkal, sőt nemritkán a felnőttekkel szemben is. Állandóan megszegik a rendszabályokat, s nagyon nehéz fegyelmezni őket. Az ő magatartászavaruk a környezet felé nyilvánul meg.
Ha " túl jó"
A másik csoportba az úgynevezett regresszív gyermekek tartoznak, akiknél a viselkedési rendellenesség inkább önmaguk ellen irányul. Ők a visszahúzódó, passzív, szorongó, félénk, túlzottan érzékeny, gátolt gyerekek. Az ő magatartászavarukat a pedagógusok és a szülők általában kevésbé komolynak tekintik, mert ezek a gyerekek nem csinálnak botrányokat, látszólag könnyebb bánni velük. Ám a regresszív tünetek igen kedvezőtlenül befolyásolhatják a tanulók előmenetelét, jövőbeli lehetőségeit, egész életminőségét. Ezért erre a magatartászavarra éppoly gondosan oda kell figyelni, mint a feltűnőbb agresszív jellegűre.
Nem a gyerekkel van a baj!
Ha a gyerek magatartásában rendellenességet észlelünk, nem arra kell először gondolnunk, hogy 'Uram Isten, mi baj lehet ezzel a gyerekkel?", hanem arra: "Mi baj lehet a családdal, hogy a gyerek így viselkedik?" Már önmagában az a kijelentés is, miszerint "baj van a gyerekkel", tévedést és felelősségelhárítást rejt, hiszen ő csak hordozója azoknak a tüneteknek, amelyeknek az eredete a családban, a családtagok közötti viszonyban található.
Különösen fontos figyelmeztetést jelentenek a hirtelen megjelenő zavarok: a gyorsan romló tanulmányi eredmény, vagy a korábban harmonikus magatartás szétzilálódása.
Sok esetben a kiváltó okok nyilvánvalóak, pl. a szülők konfliktusai, válás, alkoholizmus a családban. Gyakori, hogy a szülők meg vannak győződve arról, hogy ők mindent jól csinálnak, így még a gondolatát is elutasítják annak, hogy viselkedésükkel ők maguk okozzák gyermekük beilleszkedési zavarait. A leggyakoribb nevelési hibák közé tartozik a túlzott szigorúság, a kényeztetés, a következetlenség és a gyerekek érzelmi elhanyagolása. Ezeknek a hibáknak a felismeréséhez sokszor nélkülözhetetlen egy kívülálló személynek a családról kialakított tárgyilagos véleményét meghallgatni – és megszívlelni. Nagy segítséget nyújthat a pedagógus, a pszichológus, sőt egy éles szemű, őszinte barát is.
Tényleg figyeljünk rá!
A mindennapok mókuskerekében könnyen elfelejthetjük, hogyan is kell odafigyelnünk gyermekeinkre. A nap, mint nap ismétlődő, rutinszerű kérdések és válaszok elfedik a gyermeket foglalkoztató valóban fontos történéseket, s amikor kiderül, hogy a "gyerekkel valami baj van", a szülő megdöbben, értetlenül áll az események előtt, s a legrosszabb esetben egész haragját gyermekére zúdítva büntetéssel próbálja meg őt a "helyes útra" téríteni.
Pedig sok megrázkódtatás elkerülhető, megelőzhető lenne az odafigyeléssel. Nagyon hasznosak az olyan tevékenységek, melyek eltérnek a mindennap megszokottól, s amelyeket a szülő és a gyerek egymással együttműködve végez. Nem kell mindjárt szafariparkba menni élményekért. Egy kis rendkívüli séta, közös barkácsolás vagy strandolás – és persze az eközben kialakuló beszélgetés – igen közel hozhatja egymáshoz a szülőt és a gyermeket.
S egy érdekes lehetőség, amire talán kevesen gondolnak: érdemes reggelente megkérdezni a gyereket, hogy mit álmodott. Az álmokban ugyanis jelképes formában nagyon sok lényeges dolog rejtőzik. Az álmok megbeszélése – persze nem a belemagyarázás! – révén bepillantást nyerhetünk a gyermek vágyainak, félelmeinek, fantáziáinak világába. Nem szabad elfelejtenünk, ahhoz, hogy a gyerek sikereket érjen el a maga környezetében – az iskolában, a közösségben –, először is nekünk magunknak kell levizsgáznunk a legfontosabb tantárgyból: "gyermekismeretből".