Homoszexuálisnak szigorúbban meghatározva az tekinthető, aki tartósan az azonos neműekre vágyódik, csak ilyen kapcsolatban talál örömet, élvezetet, csak ilyen jellegű ingerléssel tud eljutni a kielégülésig. Száz ember közül 96-98 heteroszexuális érdeklődésű. A vizsgálatok szerint a férfi homoszexuálisok vannak többen. Egyes kutatók ezt vitatják, úgy gondolják, hogy a nők között sem ritkább a homoszexualitás előfordulása, csak a női homoszexualitás rejtettebb, ezért tűnik ritkábbnak.
Természetesnek tartották
Valaha természetesnek tartották A világtól elzárva élő természeti népeknél, Afrika, Ázsia, Amerika őslakóinál gyakori és elfogadott volt a homoszexualitás. Az ókori Indiában, a görög kultúrában a római birodalomban úgyszintén, sőt, itt párhuzamosan élték a hetero- és homoszexuális életet. Ez utóbbit mindkét nemnél magasabb rendűnek tartották. Az ókori zsidó kultúra törvényei (lsd. Biblia) tiltották az azonos neműek szexuális kapcsolatát, a római birodalom hanyatlásával már elkezdődött a homoszexualitás elmarasztaló megítélése. Ez a minősítés a középkorban általános elítéléssé vált, bűnnek, büntetendőnek tartották. A polgárosodással fokozatosan enyhült ez a minősítés az előzőekhez képest, de még mindig botrányt keltettek a homoszexuális események. Az 1800-as évek végétől az 1900-as évek elejétől kezdték a homoszexualitást nem bűnnek, hanem betegségnek tekinteni. Orvosi leírások jelentek meg, amelyek ezt a fajta szexuális érdeklődést alkati okokkal magyarázták, amelyen nem lehet változtatni. Aki ilyen, nem tehet róla, nem felelős ezért. Azt is írták, hogy ezek az emberek "amúgy normálisak" és egészséges életvitelűek.
Századunk első felében megengedő, elnéző a viszonyulás a homoszexualitáshoz. A hitleri, a sztálini rendszer szigorított ez ügyben. A második világháború után egyre több országban megszűnik jogilag büntetendő cselekményként elítélni az azonos neműek kapcsolatát. Ugyanaz a jogi feltételrendszer vonatkozik a homoszexuálisokra, mint a heteroszexuálisokra. Nevezetesen, ha két felnőtt ember között kölcsönös beleegyezéssel kerül sor szexuális együttélésre, nem büntethető.
Napjainkban terjedőben van, és sok kutatási eredménnyel megtámogatott az a nézet, hogy a homoszexualitás a szexuális beállítódás egy kisebbségi változata. Tehát nem bűn, nem betegség. Természetesen nekik is be kell tartaniuk az adott társadalom általános játékszabályait a szexualitásra vonatkozóan. Ha ez így történik, akkor a többségnek és a kisebbségnek kölcsönösen el kell viselnie ezt a fajta másságot is. A közgondolkodásban ez még nem általános, de a változás ebbe az irányba mutat.
A család és a környezet szerepe
Már az ókori görögök is feltételezték a családi hatások jelentőségét a homoszexualitás kialakulásában. A tudományos vizsgálódások az utóbbi 100 évben tettek egy nagy kitérőt a téma vizsgálata során. Ma odáig jutottak, hogy a biológiai lehetőségeken túl szintén a családi hatásokat tartják ebben a legfontosabbnak.
A szexualitás témakörének tudományos kutatása csak a múlt századtól vált lehetővé. A századvégi írásokban a homoszexualitást biológiai elfajulásnak tartották. Később azt gondolták, alkati-öröklött elhajlásról van szó. Véleményezték ösztönkisiklásnak is. Az orvostudomány fejlődésével lehetővé vált az agykutatás, a gének (az öröklődésért felelős sejtalkotórészek) vizsgálata, a hormonális működés elemzése. Ezeken a területeken találtak különbözőségeket a heteroszexuális és a homoszexuális embereket vizsgálva, de a mai modern kutatások nem erősítették meg ezeket a korábbi adatokat.
Összefoglalóan a biológiai, a testi okokat illetően ma azt mondhatjuk, hogy ezek csak mint lehetőségek jöhetnek számításba, önmagukban nem elégségesek a homoszexuális beállítódáshoz.
Pszichológiai-lélektani vizsgálódások is történtek ebben a témakörben. Az alapkiindulás az volt, hogy a felnőttkori szexuális viselkedés egy születéstől kezdődő fejlődési folyamat (az ún. pszichoszexuális fejlődés) során alakul ki. Ebben a közvetlen környezet, a család hatása a döntő. Például, ha a szexuális megnyilvánulásokat következetesen tiltják, büntetik, az szexuális viselkedési és működési zavarokhoz vezethet, illetve homoszexuális irányba terelheti az érdeklődést. A legtöbbször nagyon szeretetlen vagy az ellenkezője, a túlszerető-óvó környezet egyaránt ártalmas lehet a fejlődésre. Kialakulhat félelem a másik, az ellenkező nemmel szemben. Ez az azonos neműek felé fordíthatja a szexuális érdeklődést. A válások miatt az egyik nem képviselőjének, mint utánzási és tanulási mintának a hiánya is járhat ilyen következménnyel. Fontos, alakító tényezőként idesorolhatók még az iskoláskori élmények, a kortársak vélekedése, a serdülőkori szexuális próbálkozások eredménye, az első páros kapcsolati élmények.
A kiközösítés betegít
A homoszexuális késztetés önmagában még nem okoz feltétlen személyiségzavart, ideges megbetegedéseket. A társadalom kiközösítő, elítélő, megszégyenítő reagálása az, ami károsító, megbetegítő következményekkel jár. A közvélemény jelentős része abnormálisnak, perverznek, sőt elmebetegségnek, de legalábbis súlyos személyiségzavarnak tartja a homoszexualitást.
Ez a minősítés nagyon nehézzé teszi a homoszexuálisok életét, beilleszkedését a mindennapokba, az emberi kapcsolatokba. Titkolózniuk kell, esetleg ha képesek rá formális heteroszexuális kapcsolatot próbálnak kialakítani védekezésképpen. Többek között ezek azok az okok, amiért a homoszexuálisok közül kevesen jutnak el beállítódásuk önmaguk előtti vállalásáig, és még kevesebben a nyilvánosság előtti vállalásig.