Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://mail.vital.hu)

Otthoni betegápolás műtét után

Napjainkban egyre erősödik a tendencia a betegek kórházi tartózkodásának lerövidítésére, mégpedig részben kényelmi okokból, részben az egészségügy pénzügyi helyzete miatt. Vonatkozik ez a műtéten átesett betegekre is, akik a korai hazabocsátás esetén további otthoni szakellátást igényelnek. Ezt a legjobb szándékú családtag sem tudja biztosítani a megfelelő szakképesítéssel rendelkező, otthoni gondozásban gyakorlott ápoló nélkül.

A korai hazabocsátást a kórházból csak akkor engedélyezik, ha a beteg vérkeringése jó, életfontosságú funkciói stabilak; láztalan, fertőzés jelei nem észlelhetők; túljutott azon a ponton, amikor komplikációk léphetnek fel; emésztési rendszere normálisan működik; fájdalma mérséklődött, illetve csillapítható; biztonságosan mozog vagy mozgatható; megoldható az otthoni szakápolás.

Szakmai feladat

Az otthoni szakápolásban dolgozók számára a korai hazabocsátás nagy kihívást és igen szép szakmai feladatot jelent. Körültekintően kell eljárni a műtét utáni állapot felmérésében, jártasnak kell lenni az állapot változásának észlelésében és értékelésében, az esetleges szövődmények felismerésében, az ilyenkor szükséges gyors és helyes döntés meghozatalában, az ápolási folyamat szakszerű megtervezésében és végrehajtásában. Ismerni kell az elvégzett műtétet, az elvárható gyógyulási folyamatot, a beteg várható testi és lelki reakcióit.

A beteg ápolási diagnózisának felállításához az otthoni szakápoló felhasználja a kórházi zárójelentésből és az ennek részéi képező ápolási zárójelentésből merített ismereteket, a beteg otthoni megfigyeléséből, a vele és hozzátartozóival folytatott beszélgetésből származó információkat. Érdemes a hozzátartozókat is megtanítani a megfigyelés szempontjaira.

Mire kell figyelni?

Az otthoni gondozás, ellátás során különös figyelmet kell fordítani arra, hogy milyen a beteg
• légzése (egyenletes, könnyű vagy nehezített, kapkodó, felületes, kínlódó – vagyis alig kap levegőt –, fájdalmas};
• vérkeringése (az egyenletes és kielégítő vérkeringésre a pulzus megtapintása és a bőr színe alapján lehel következtetni); hőmérséklete;
• mozgása vagy mozdulatai; • bőre (elsősorban felfekvés szempontjából);
• arckifejezése, kedélyállapota;
• van-e fájdalma, és ha igen, milyen;
• kötése tisztae vagy átvérzett, váladékos.

A megfigyeléssel és az ápolással el kell érnünk, hogy a beteg életfunkciói stabilak és normálisak legyenek. Könnyen kapjon levegőt, tudjon önállóan vagy segítséggel táplálékot és folyadékot venni magához és azt kiüríteni, kényelemben érezze magát, és a lehetőségekhez képest tudjon mozogni. Fontos az is, hogy betegünk tudjon pihenni és aludni, ne erezzen fájdalmat, ne szenvedjen, és lehetőleg jó legyen a kedélye.

Gyakori szövődmények

A műtét utáni időszakban ismeretesek olyan szövődmények, amelyeknek kialakulását gondos megfigyeléssel és ápolással az esetek többségében el lehet kerülni, ilyen például a tüdőgyulladás, melynek megelőzésében nagy szerepe van a légzőtornának. Ez ágyban is végezhető. Lényege az, hogy naponta többször, nyitott ablaknál jó mélyen lélegezzük be, majd erőteljesen fújjuk ki a friss levegőt. Ha a műtéti terület húzódik vagy fájdalmas, akkor sem szabad visszariadni a légzőgyakorlat elvégzésétől. Kezünket a sebre szorítva kell végezni, és ugyanez az eljárás követendő köhögés esetén is.

Azokon a testtájakon, ahol bőrünk állandó nyomásnak van kitéve, könnyen keletkezik piros vagy hámhiányos terület, „felfekvés” (decubitus), amely fertőződhet és igen fájdalmas lehet. Felfekvés leggyakrabban a farpofákon, sarkon, bokán fordulhat elő, ha pedig a beteg sovány, akkor a csípőlapátok, a gerinc mentén és a könyökön is. A felfekvés megelőzhető a beteg mozgatásával, a bőr vérkeringésének javításával, amit a veszélyeztetett terület gyengéd dörzsölése, masszírozása révén érhetünk el. Célszerű a dörzsölést puha frottírtörülközővel vagy a tisztálkodás során mosdókesztyűvel végezni. Fontos szerepe van a felfekvés megelőzésében annak, hogy a beteg ne gyűrött, hanem feszesre húzott és száraz lepedőn feküdjön, ágya ne legyen morzsás.

Trombózis, embólia keletkezése szintén megelőzhető a megfelelő fektetéssel, illetve mozgatással, ha sikerül biztosítani a jó keringést.

Az ápolási tervről

Mindezen teendők elvégzéséhez a beteg otthoni ápolását végző szakdolgozó ápolási tervet készít. Ebbe be kell vonni a beteget is, el kell mondani neki a rövid és hosszú távú célokat, valamint mindazokat a feladatokat, gyakorlatokat és tevékenységeket, melyeket a célok érdekében az ápoló segítségével vagy önállóan el kell végeznie. Ha a beteg megértette és elfogadta, hogy mindez az ő talpra állása érdekében történik, majd aktívan közreműködik a terv megvalósításában és értékelésében, akkor gyorsabb gyógyulási folyamatra számíthatunk.

Részt kell vennie a terv készítésében, végrehajtásában és értékelésében a beteg környezetének is. A beteg ellátását ugyanis nem vállalhatja magára kizárólag az ápolónő, hiszen viszonylag rövid időt tud vele tölteni. Nemcsak a beteg ellátásában való közreműködésre korlátozódik tehát a hozzátartozók és a szélesebb környezet szerepe, hanem a lelki és a társadalmi kapcsolatok szempontjából is rendkívül fontos.

A tervkészítés során a következőkre kell gondolni:
• szabad légutak elérése, köhögtetés, légzési gyakorlatok;
• szükség esetén oxigén adása, ha ennek lehetőségéről korábban már gondoskodtak;
• a vérnyomás és pulzus változásainak észlelése, hőmérsékletmérés (jelentős változás esetén az orvos értesítése;
• sebellátás, kötéscsere (fertőzésveszély észlelése esetén orvos értesítése);
• normális ürítési szükségletek kielégítése, retenció (a vizelet megrekedése a húgyhólyagban) esetén szükséges intézkedés;
• gondoskodás a beteg kellő folyadékfelvételéről és a folyadékegyensúly megőrzéséről;
• fájdalomcsillapítók megfelelő adagolása;
• bármilyen szövődményre figyelmeztető jelek (sebvérzés stb.) esetén orvossal történő megbeszélés;
• megfelelő étrend megvalósítása;
• a család és a beteg bevonása, tanítása;
• egészségnevelés, az önbecsülés fenntartása;
• a normális egészségi állapot visszatérésének elősegítése.

És az értékelés

Lényeges, hogy az ápoló a beteggel és a családdal együtt folyamatosan értékelje, mennyiben sikerült teljesíteni a kitűzött feladatokat. Szükség esetén új tervet kell készíteni. Mindezeken kívül az ápoló foglalkozik a családdal, a további teendőkre vonatkozóan tanácsokat ad, segíti az otthoni környezet adta nehézségek kiküszöbölését; gondoskodik az ápolási eszközök, felszerelések szükség szerinti biztosításáról; életmódra vonatkozó tanácsokat ad (diéta, egészségnevelés); elmagyarázza a gyógyszerek adagolását, figyelmeztet kölcsönhatásaikra; megadja a szükséges telefonszámokat, hogy az ápolói szolgálatot könnyen el lehessen érni.

Gondos és körültekintő otthoni ápolás esetén a korai hazabocsátás egyaránt szolgálja a betegek és a család biztonságát, nyugalmát.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://mail.vital.hu/themes/sick/apolas2.htm